HJB „Teccettek volna teleszülni a Kárpát-medencét”. A kijelentés nem oly rég hagyta el a közismert közgazdász száját, a megmondó-szembesítő-műsorok egyikében. Az utánérzés egyértelmű, igazsága sem vitatható, s hogy pillanatnyilag robbant geg-szerűség volt, az sem kétséges. De mégis; nem volt ott egyetlen nő sem, aki erre legalább egy kicsit felhúzhatta volna a szemöldökét.

A szája szélét, vagy dacosan keresztbe vethette volna a lábát, vagy legalább az isten szerelmére: felsóhajthatott volna. Szokás szerint az ezúttal más témákban megszólítottak és a műsorvezető, a három férfi buzgón bólogatott, agyukban statisztikai adatok kavarogtak, miszerint: ha a családokban a termékenységi ráta kisebb 2,11-nél, akkor adott kultúra hanyatlani kezd, és ha tartósan az 1,3-es érték alá süllyed, akkor nagy baj van a fennmaradással.

Hja, kérem, mi nem akartunk senkit megbántani, bennünk mindössze a férfilogika dolgozik, közben meg hulljon a férgese. Persze, hogyne, nőségünket értjük mi, ezerévek óta jól értjük. A sokat hivatkozott férfilogika kontra a női érzelem, az örök ellentétpár. Sóhajtás. Szemöldökfelhúzás, és hát legyen nektek: lábkeresztbe tevés, olyan jó nőiesen. Végül is a termékenységi ráta kedvezőbb alakulásának előcsarnoka ez. Voltak idők, amikor szépen teljesítettek-e technikák, villantak reá a férfiszemek, s azonnali viszonzás női pillák alól, akár egy forgóajtónyi perdülés alatt. A férfi duruzsolt és dicsért, a nő búgott és bájolt, nem ellenfelei, sokkal inkább másik-felei voltak egymásnak, s előbbi sem csinált ügyet abból, melyikük lépjen be elsőnek az ajtón.

Most viszont már bent vannak, mégpedig jó alaposan. Együtt elemzik a grafikonokat, az ötletek között csupán hangmagasság szerint lehet különbséget tenni, s furán szól a mélyített szoprán, amint felmondja a férfileckét, szegény, hiszen a nyelv, a gondolkodás, a mérce azt követeli tőle, ellenkező esetben véleménye belevész az alapzajba. Végül megállapodnak valahogy, okos stratégiákat dolgoznak ki, nagyon modernül gondolkoznak így együtt, meg is állapodnának, szívesen, egyik félnek engednie kell, persze legyen az, aki már oly sokszor, és oly jól betanulta a történelem folyamán, majd hazamennek, s kies magányukban, ha még van erejük, kérdéseket tesznek fel maguknak, hogyan tovább. Azután mindegyikük odamormolja az ágy túloldala felé a szokásosan gyors jóéjtet, a nő később alszik el, zakatolnak a kerekek, aznapi utolsó gondolata: „Teccenének udvarolni kicsit!”