SZEPESI ATTILA ● 1824 novemberében egy európai ereszkedett le a Belső-Himalája lejtőjéről Szabáthu brit őrállomásra. Szegényesen volt öltözve, a bennszülöttek viseletébe – durva lepedőbe. Osztrák alattvalónak mondta magát és nyelvtudósnak, aki az elmúlt öt évet azzal töltötte, hogy többnyire gyalogolva Magyarországról Közép-Ázsiába utazzék. A brit kormány pártfogását szerette volna igénybe venni, hogy ennek segítségével tovább haladhasson Tibet ismeretlen tájai felé… – így idézi fel Körösi Csoma Sándor váratlan felbukkanását az angol William Wilson Hunter, a székely vándor nagy tisztelője, aki A zarándok tudós címmel adta közre Csoma életrajzát. Munkájához egyéb források mellett Duka Tivadar Londonban 1885-ben közreadott művét használta.
A tibetiek, akikkel kapcsolatba került, semmit sem értettek Csoma utazásának igazi értelméből. Abból, hogy népének titokzatos őshazáját keresi. Csak azt látták és ez imponált nekik, hogy a puritán lélek, akit maguk között „távoli tanítványnak” neveztek, éjt nappallá téve, lelkesen studírozza szent irataikat. Arra következtettek, hogy megérintette hitük szelleme. A tudós azonban minden alkalommal kitérő választ adott, amikor arra buzdították, legyen buddhistává. Sejthető, hogy korábban is figyeltették és időről időre jelentéseket adtak róla a lámaisták legszentebb városába, Lhászába, ám amikor Csoma makacsul és újra meg újra elhárította, hogy „megtérjen”, korábbi tanítói és lámaista jóakarói is eltávolodtak tőle.
A tibeti lámaizmus – a buddhizmus némiképp a helyi bön-vallással átitatott változata – szigorúan őrizte zártságát. Ami egyet jelentett az ország függetlenségével. Nem lévén „térítő vallás”, nem érdeklődött más hitek, messzi népek iránt. Az európaiaknak – ami itt lényegében egyet jelentett a fokról fokra előrenyomuló britekkel – rossz híre volt, nem alaptalanul. Lhásza, a dalai láma székhelye, tilos város volt és amíg lehetett, az is maradt minden európai számára. Csoma sem jutott el oda soha.
A Potala, a dalai láma palotája Lhászában
A britek, akik tán kissé jobb emberismerők voltak a tibetieknél, rövid gyanakvás után felismerték Csomában a célja felé törő fanatikust, aki birodalomépítő céljaikra is felhasználható. Bölcsen belátták: ahhoz, hogy Tibetet elérjék, netán birodalmukhoz csatolják, előbb meg kell ismerniük e messzi világ nyelvét, hit-, hagyomány- és szokásvilágát. Márpedig erre Csoma, ez a lepedőbe csavart, szinte a semmiből élő furcsa szerzet alkalmasnak látszott. A britek tehát szerény jövedelmet adtak neki és lehetővé tették, hogy a lámahitűek egyik ágának, a vörössipkásoknak zanglai gompájában (kolostorában) tanulmányozza az ősi szövegeket.
Baktay Ervin, aki később személyesen is felkereste ezt a hegyek-karéjozta épületegyüttest, így mutatja be a tudós celláját: „A kolostor homlokzati oldalán, a második, legfelső emelet sarkában van. A megfeketedett ajtó alacsony, úgyhogy belépéskor középtermetű embernek is meg kell görnyedni. A szobácska maga kicsiny, rideg és komor. Egészen fekete. A füst időtlen idők óta ébenszínűre cserzette az egyenetlen falakat és a mennyezet vékony gerendáit. A tibeti házakban nincs kémény, a füst szétterjed és a mennyezetgerendák rései közt csak lassan talál utat kifelé…” Egyik látogatója viszont, az angol Gerard doktor, magát a munkájába merült Csomát idézi elénk: „Ott ült birkabőr bundában, összefont karokkal, s ebben a helyzetben estig olvasott, tanult, tűz nélkül, világítás nélkül, még az alkony beállta után is. A padlón aludt és csak a puszta falak védték az éghajlat szigorától. Olyan hideg volt, hogy nehezére esett kezét előhúznia a gyapjas védőburok alól, amikor lapozni akart…”
Csoma húst nem evett. Fő tápláléka a jakvajjal és sóval készült tibeti tea volt. Két becses tanítót is talált magának, bizonyos Szangje Putszogot, Ladakh főorvosát, aki havi húsz rúpiáért oktatta és nagy elismeréssel említette szorgalmát. Másikuk a híres hittudós, Kunga Csoszlesz, aki bevezette a buddhizmusba. A szent iratokat 10×60 centiméteres, bükkfa-táblákból álló könyvlapokra jegyezték le. Mindegyik lap hat sort tartalmazott. A könyvtár 325 vaskos kötetből állt.
Ám nem ez volt az egyetlen kolostor, mely Csomát vendégül látta. Járt Tethában, Pugdalban, Kánumban. Barangolt sűrű erdőkben, meredek bércek közt, juh- és jaknyájak nyomában. Ember nem járta vadonok mélyén. Így zarándokolt kolostorról kolostorra, míg végül 1831-ben, a kéziratait cipelő kulik kíséretében visszatért Indiába.
Megírta, főként az angolok számára, nevezetes tibeti-angol szótárát. De áttanulmányozta a tibeti buddizmus legszentebb könyveit is, többek között a Kah-gyurt és a Sztan-gyurt. Induiában lehetősége nyílt arra, hogy szakfolyóiratokban közreadjon néhány tudományos értekezést. Talán nem is mellesleg számolatlan feljegyzést készített Buddha életéről és tanításairól, mely a tibeti kultúra egyik kulcsa és Csomát nagyon érdekelte, ha nem is abban az értelemben, ahogy azt tanítói elvárták volna tőle.
Ezekből a feljegyzésekből állította össze és adta közre Bodor András A Buddha élete és tanítása című könyvecskét, mely a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál jelent meg 1972-ben.
E művében Csoma elmondja, hogy az öröktől létező Shakya, a későbbi Buddha hogyan szállt alá az Istenek köréből, hogy emberré váljék. Hogyan költözött be – elefánt formájában – szülőanyja, Maja Devy méhébe. Hogyan jött világra az erdei patkány éve negyedik holdjának 15. napján, fényáradat és földrengések kíséretében. Hogyan sajátította el az emberi testgyakorlatok különféle nemeit és a művészeteket. Hogyan vette feleségül Yashodharát, akivel derűsen és boldogan élt, később viszont elhagyott, hogy kizárólag a hitnek szentelje magát. Hiába is hívták haza, nem állt kötélnek. Később hosszan vezekelt és legyőzte az ördögöt, vagyis az élvezetek istenének, Kama Dévának minden seregét. A kísértő azonban nem nyugodott, halálos betegséget hozott rá, de Indra isten egy jambu-fa csodatévő gyümölcsével ajándékozta meg, amitől meggyógyult és a későbbiekben kobrakígyók védelmezték mindenféle viszontagságtól. A tökéletesség állapotát elérve, hosszas meditációk után végül megforgatta a Törvény Kerekét, vagyis elkezdte tanai hirdetését. Előbb nem akart tanítani, ám az istenek személyesen kérték fel erre. Végül Asszamban halt meg, és megrendült tanítványai temették el, miután illatos parfümökkel megmosták, puha gyapjúba csavart testét vaskoporsóba tették, ezt megtöltötték illatos magolajjal és szantál-tüzön elégették…
Körösi Csoma Buddha életét főként a Kah-gyur nyomán vetette papírra. Azt azonban egy pillanatig sem felejtette el Indiában sem, viszonylag civilizált körülmények között, hogy mi volt ázsiai zarándoklata igazi, végső célja. Utolsó útja, melynek Lhásza lett volna egyik főbb állomása, Dardzsilingbe vezette. Nagy tervei voltak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy aranydukátok százait és ezüst rúpiák ezreit találták nála. Ezt szerény jövedelméből tette félre ínségesebb időkre az évtizedek során. Azt hihette, hogy minden, ami lényeges, csak most kezdődik, holott Dardzsilingből már nem jutott tovább. Ágynak esett és háromheti betegeskedés után 1842 április 11-én hajnalban elhunyt.
