Horváth Júlia Borbála * Melyik uralkodó ne tartott volna az alsóbb rétegek lázadásától, melyik főnök ne nyugtalankodna amiatt, hogy egy napon ő is visszasüllyedhet a beosztottak kasztjába. A nemek forradalma. A nők mentalitásváltozása a XXI. század nemi forradalma, amely a férfi-női alárendelt-fölérendelt státuszok megváltozásával jár. A tudományban és a közbeszédben keverednek az elméletek, férfias nőkről és nőies férfiakról beszélnek – maguk az érintettek. Horváth Júlia Borbála esszéje
fotó: Sebestyén László
Mindez talán már önmagában is riasztó, de ha belegondolunk, a változás általában a hátramaradtak ijedségével jár, és megpróbálják hátráltatni azt. Ilyen értelemben az új nőtípus megjelenése új korszak hajnalaként is felfogható, és a lázadó bátrak, ezúttal a makrancos nők, vihetik előre a világot merész jelenlétükkel. A történelmen végigfutva az a benyomásunk támad, hogy a nőket közel sem tudták olyan homogén szerepben láttatni, és természetes tulajdonságait meghatározni, mint a férfiakéit. E bizonytalanság jele, hogy hosszú évszázadokon át a legszélsőségesebben nyilatkoztak róluk, hol a végletekig lealacsonyították őket, a férfi saját tulajdonaként akár meg is ölhette asszonyát, ha hibát követett el, hol szentként becsülték, és magasztalták, hol csak az utódlás biztosítására – hogy alávetett és mindenkori urát szolgáló lény génjeit örökítse tovább -, vagy gyönge liliomként a férj vigasztalójának és díszének, a meghitt otthon megteremtésére tartották. Mára a megítélés sok mindenben változott, alapjai viszont szilárdak maradtak.
köztes mentalitás
Jogos a kérdés, hogyan lehet az, hogy az ekkora hendikeppel induló nők, az ókorban, középkorban, az új-, és a legújabb korokban lenézett női nem, egyszer csak olyan réteggé alakul, amely jogosan veszélyezteti a férfitekintélyt, és elsöpörheti az eddigi összes konvenciót; sőt, további fejlődésével meghatározhatja a jövő embertípusát. Az évezredes maszkulin-tekintély kopni látszik, mert a férfiplatformokon sorra jelennek meg magas sarkú cipőben, a melltartós, női versenytársak.
Talán túlzónak tűnik e kijelentés, ezért a jobb megértés érdekében vizsgáljuk meg az új nemi markert, a köztes mentalitást, vagyis intermentalitást. A konvencionális megítélés mellett új mentalitás kialakulása figyelhető meg. A jelek a hétköznapi életben érzékelhetők, amelyek bizonyos elemeiben szembemennek az alapsztereotípiával, miszerint a nők nem képesek egyedül fenntartani magukat. Sőt, mi több: tanulnak, alkotnak, és egyre többször ütköznek a férfiak által emelt sorompókba.
A köztes mentalitás kifejezés önmagáért beszél: átmenetet képző viselkedési formát jelent, magába foglalva a cselekvési és a gondolkodási habitust. Az ilyen típusú nők olyan fejlődési fázisban vannak, amely jellegében a sztereotip férfi és a női kifejeződési norma közé helyezhető (önfenntartás, kreativitás, vezető szerepek, tanulás – gondoskodás, elfogadás, alárendeltség, érzelem stb.). Az intermentalitásúak leginkább heteroszexuális, szexusukban vonzó nők. Erősen idealizált formában ábrázolják őket a filmekben párductestű, villogó szemű és elméjű amazonoknak, akiket minden mozifilmnéző csodál, ha nő, akkor a bőrébe bújni vágyik, ha férfi… – akkor is. Gyakorlatilag a sztereotip férfijellegnek megfelelő gondolkodású, a közbeszédben férfieszűnek titulált, de biológiailag nőtestű és szexusú személyekről van szó. A félreértések elkerülése végett leszögezendő, utóbbi a jelenleg elvárt, férficentrikus értékrendnek megfelelendő logikus gondolkodás és feladatmegoldó képességre vonatkozik. Az intermentalitás tehát semmiképpen sem genetikai defekt, hanem következmény, az ember (férfi és nő), a társadalom és a technika fejlődésének hatására kitermelődött válasz.
mi nem az IM?
A fogalom pontos behatárolását folytatódjék azzal, hogy megállapítjuk, mi nem az intermentalitás.
Először is nem a feminizmus egyik szélsőséges irányzata. Az intermentalitás személyiségjegy, habitus, attitűd, nem pedig irányzat vagy mesterséges viselkedésforma. Az intermentalitás (IM) legnagyobb mértékben a nőknél megfigyelhető, de e jelleg férfiakra is érvényes (tkp. a mentalitásváltozás), és mentalitásuk, élethelyzetük, érzelmeik függvényében egyik természetes törekvésük, hogy feloldják a pillanatnyilag fennálló feszült helyzetet a másik nemmel.
Másfelől az intermentalitású ember jellemzően nem a leszbikus vagy homoszexuális nemi vonzalmúak közül kerül ki (érdemes vizsgálni, hogy a nem eredendően homoszexuális irányultságú emberek vonzódásukat miért helyezték át időközben saját nemükre), nem a transzvesztiták (a külső megjelenésükben női szerepet felvállaló, biológiailag férfi, mentalitásban női jellegűek) vagy a hermafroditáké (a biológiailag kettős nemi jelleggel születettek).
Az intermentalitás megértéséhez azonban esetenként el kell választani egymástól a biológiai és a mentális hovatartozást, túllépve a gender studies alaptételén, amely a társadalmi nemek létrehozásával figyelmen kívül hagyja azt.
Az IM összességében olyan képességek kiteljesedését jelenti, amelyeket korábban, és napjainkban is nagyrészt a férfias feladatokkal, attitűddel hoztak összefüggésbe (pl.: a családfenntartó szerepe, a racionalitás, a rámenősség, stb.), illetve a férfiak részére a nőies attitűd, viselkedésformák átvételét jelenti. Itt említendő, hogy a gyermeküket egyedül nevelő férfi/női intermentalitásúak legfontosabb feladata az önfenntartó, ha úgy tetszik: a zsákmányszerző szerepének gyakorlása, és a gyámolító, gondoskodó szerepének egyidejű gyakorlása.
A mentalitások átvételében a nők előrébb járnak a férfiaknál, egyszerűen a gyermek nevelésének okán. A csonka családokban kikerülhetetlen, hogy a felnőtt-feladatok mindegyikét a nő lássa el, ezzel tovább erősítve mentalitásának további eltolódását a sztereotip maszkulin jelleg felé. Sokan közülük a karrier, az alkotó munka, és a gyereknevelés között jár be hihetetlen távolságokat, amelynek sok esetben az a vége, hogy mindkét tevékenységet tökéletlenül látja el, s az, elégedetlenséghez, szorongáshoz vezethet.
szingli-dabli
Mindenképpen szót kell ejteni még egy, a közbeszédben közkedvelt kifejezésről, a „szinglikről”. A szingli (single) – vö.: double-dabli -, az egyedül élő, leginkább nők, elnevezése. Kizárólag – etimológiailag is – a férfitárs nélküli, valóban egyedül élő nőkre, de újabban férfiakra is vonatkozik. A szingliség és az intermentalitás közötti különbség, hogy előbbi állapot, illetve esetenként okozat. Az intermentalitás viszont személyiségjegy, tehát ok, vagyis az egyedül élés oka lehet intermentalitás, de nem feltétlenül. Az intermentalitásúak egy része házasságban vagy párkapcsolatban, nem ritkán gyermekével él együtt. Természetesen lehetnek átfedések, tehát a szinglik körében találhatók intermentalitásúak, és fordítva.
A korok előre haladtával a fizikai erőre egyre kevésbé van szükség, és a mentális képességek kerülnek előtérbe. Mivel a nő ugyanúgy képezheti magát, mint a férfi, és egyre rövidebb a szülés miatt kieső idő, a férfi és a nő közötti mentális távolság – pontosabban fogalmazva a mentális előítélet a férfiak javára-, eltűnőben van. Sőt, azáltal, hogy a nők évezredeken keresztül nem egyoldalú tevékenységet végeztek, gyakorlatiasabbak lettek, látókörük kiszélesedett. A kollektív emlékezetükbe beépült a vízhordás kínja, a túlélés szenvedélye, a gyámolítás és az alázat mellett a harcos lázadás, a tanulási és bizonyítási vágy. Ez a keveredés sokáig szunnyadó útkeresésben kallódott bennük, hiszen a rögzült, mindenkori társadalmi konvenciók rendre letörték a fejlődést.
fotó: motolady/badmotogirl
a jövő
A társadalomtudományi összegzések és a modern feminista elméletek eljutottak odáig, hogy nincsenek tisztán férfias férfiak és nőies nők, hanem férfi- és női tulajdonságokkal többé- kevésbé megáldott emberek, akik biológiai nemüktől függetlenül, a teljesítendő feladataik szerint viselkednek férfiasan vagy nőiesen. E kijelentés utópista gondolatokat ébreszt. A korábbi feminista jövőképek nagy részében a nemek között fennálló tradicionális hierarchia felborult. A nyolcvanas-kilencvenes években elképzelt távoli jövőben, a nők remekül boldogulnak majd férfiak nélkül, nyugodt és kiegyensúlyozott életet élnek nőtestvéreik körében, hiányérzetről – legalábbis eleinte – kevés szó esik. Ma már viszont látszik, hogy a jóslatok beteljesítésével valószínűleg egyik fél sem lenne elégedett. A poszt-feminista újhullám már mértékkel támaszkodik a korábbiakhoz hasonló utópisztikus feltevésekre, és nem az ideális társadalom nőközpontú felépítését vázolja, hanem a két nem közötti egységnek, a különbségeket elismerő egyensúlyt tekinti. Az viszont csak akképpen lehetséges, ha a nemek közötti hierarchia eltűnik, mert egyik sem értékesebb vagy silányabb a másiknál, és egyik sem beteges vagy titkolandó; sokkal inkább a teljesség maga. A férfiaknak és a nőknek el kell fogadniuk egymás mentalitásváltozását, hiszen az, mindkettejükre ható jelenség, út valami felé, nem pedig visszafejlődés.
