SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY ● Mi is az előítélet? Indokolatlan, igazságtalan elmarasztalás, negatívan elfogult érzelem. És a tapasztalat, az óvatosság, a félelem? Vigyázni kell a szavakkal. Hiszen mindegyik takarhatja ugyanazt az érzést. Meddig tapasztalat valami? Meddig óvatosság? Mikortól és mitől lesz előítéletté a félelem? A gyanakvás vajon előítélet? A megalapozatlan gyanú, az alaptalan vádaskodás biztosan az. És a tapasztalatokra épülő, óvatos kétkedés? A csöndes bizalmatlanság?

A cigányok kapcsán igen-igen hamar arról tudósítanak a krónikák, hogy kitűnő, gyakorlott tolvajok.

Bernard Formoso szerint a lopás és a koldulás érthető és kiszámítható pszichológiai reakciót váltott ki a megfélemlített európai emberekből. Ez a védekező reakció nem más, mint az elutasítás. Az elutasítást erősíti az is, hogy a lopást mitikus méretűvé, egyenesen legfőbb jellemvonássá dagasztotta az ijedt ember túlzó képzelete. Cervantes sorai jól példázzák ezt: „A cigányok és a cigánylányok – írja a Don Quijote szerzője –, úgy látszik, csak azért jönnek a világra, hogy tolvajok legyenek. Tolvajoktól születnek, tolvajok között nevelkednek, tolvajságot tanulnak és végül minden hájjal megkent tolvajokká válnak. A lopás vágya és a lopás úgyszólván elválaszthatatlan sajátságuk, és ezt csak a halálban vetkőzik le.” Anatóliában a 16. században azzal vádolják őket, hogy a mecseteket sem tisztelik, a szent helyekről ellopkodják a szőnyegeket. Bornemissza Péter 1578-ban így fogalmaz: „A cigány először nézegeti a másét, azután tapogatja, végre el is lopja.” Egy spanyol népdal szerint a kisded Jézus pólyájára is szemet vetettek. Formoso azt is fontosnak tartja, hogy a gyanakvó, idegenkedő emberekben tovább erősíti a félelmet a cigány asszony is, aki átkokat szór, a jövőbe lát, és ha ilyen emberfeletti tulajdonságokkal bír, amit nem is igyekszik titkolni, sőt fennen hangoztatja, akkor nyilván felhatalmazást kapott valakitől, szövetségre lépett valakivel vagy valamivel, és az a nagyhatalmú valaki vagy valami bizonyosan nem a jóisten. Mi következik ebből? Hogy a cigány asszony boszorkány.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Lóvásár, Szilágykraszna (Száraz Miklós György, 2004)

Sokan rácsodálkoztak a cigányságra, életerejükre, szívósságukra, de az egyik legőszintébb romantikus lélek az író, újságíró, lexikonszerző Francesco Predari, aki 1841-ben Milánóban kiadott munkájában az emberi szellem egész addigi történetében teljességgel egyedülállónak nevezi a cigányság teljesítményét: azt, hogy „sem az idő múlása, sem az éghajlat, sem az előttük álló példa mindenható ereje soha, a legcsekélyebb mértékben sem volt képes megváltoztatni őket”. Keleten és Nyugaton, dolgos és civilizált nemzetek közt, műveletlen, vad hordák szomszédságában egyformán ugyanazok maradtak. „Nem lesznek lustábbak, tétlenebbek a ráérős spanyolok körében, sem szorgalmasabbak a németek termékeny iparkodása közepette.” Léteznek ugyan népek, írja a lelkes olasz, melyek elvándorolva szívósan megőrizték korábbi jellegüket, de őket segítette a vallásuk, a kultúrájuk vagy a fegyvereik. De vajon hogyan lehetséges, hogy „a cigányok, akik soha nem tudtak erővel rávenni másokat, hogy átvegyék a szokásaikat, és akiket még csak meg sem tűrtek a kormányzatok, amelyek alatt éltek, illetve élnek, tökéletesen ugyanolyanok maradtak valamennyi vidéken, ahová eljutottak”?

Predarinak nincs mindenben igaza – írja napjainkban a vándorló szlovén romák közt kutató amerikai tudós asszony, Jane Dick Zatta –, lelkendezése mégis jogos. A cigányok természetesen változtak, de mit sem változott a nem cigányok által róluk alkotott kép.

Feketetó 2005

Körösfeketetó (Jakab Magda, 2005)

A cigányokról alkotott képünk az elmúlt néhány évszázadban semmit sem változott. Sehol. Svájctól az Egyesült Államokig, Bulgáriától Franciaországig. Mariella Mehr, a neves svájci cigány (pontosabban jenisch) írónő 1981-ben megjelent, Kőidő című önéletrajzi regényében így ír: „Csupán anyanyelvem, a jenisch miatt vagyok jenisch, az antropológia és a fajhigiénia szaknyelve szerint nem letelepedett, aszociális egyén, egy vándoréletet élő törzs örökségének hordozója, tehát egy vágáns, alacsonyabb rendű, össznépi szempontból káros, morálisan gyengeelméjű naplopó, aki képtelen beilleszkedni, veszélyes a társadalomra nézve, notórius kóborló, értéktelen, dologkerülő, szexuálisan elhanyagolt, pszichopata, mely abba a bagázsba tartozik, melyet Hitler jogosan záratott be és tett ártalmatlanná. A mindennapokban sem én, sem testvéreim nem érezhettük és nem mondhattuk ki, hogy mi is egy ’igaz’ nép fiai vagyunk, és hogy ennek a népnek a neve jenisch.” (Amúgy Svájcban körülbelül nyolc-tízezer jenisch él.)

Milyen szépen egybecseng ez a vallomás mondjuk Albertus Krantzius Saxoniájának ötszáz esztendővel korábbi leírásával, aki naptól cserzett „rusnya feketéknek”, mocskos ruhájúaknak, ócska holmijúaknak, „minden tekintetben aljas”, „rablásban és tolvajlásban kiváló” embereknek írja le őket, akik „hazátlanul bitangolnak”, kutyamód élnek, „vallással nem gondolnak”, „a falvak népét rettegésben tartják, mert míg azok a földeken robotolnak, kunyhóikat felforgatják zsákmány után”. Aragóniai Károly 1588-ban erkölcstelen, hitvány népségnek mondja őket, akik „csakis fosztogatáshoz, tolvajkodáshoz és egyéb gonoszsághoz konyítanak”. Don Francisco Fernandez de Cordova 1615-ben megjelent munkájából azt tudjuk meg, hogy az Ebro forrásvidékénél elterülő, pestistől megtizedelt Juliobriga – a mai Reinosa – városát egyenesen megrohamozták a cigány hordák, úgy kísérelték meg kifosztani.

JakabMagda

Gáborcigány asszony az unokájával (Jakab Magda, 2005)

Volt idő, amikor elismert tudósok hirdették, hogy a cigányok nyelve tulajdonképpen nem más, mint a Rottwelsch, vagyis a fosztogató, gyilkos zsoldoshad argója, másként ruber barbarismus, a tolvajok titkos nyelve (mely valójában szintén a német egy változata volt). Jacobus Thomasius 1652-ben azt írja, hogy kóborló csapataikban „minden gazember mentsvárat lát”, és „köztudomású, hogy mások kisgyermekeit elrabolják”. Munkája végén még azt is hozzáteszi: „Csupán pénzt koldulni még istenes számukra, de lopni, rabolni s alkalomadtán különféle cselekkel mindenkit kiforgatni pénzéből – ez sem számít bűnnek köztük. Sőt! Még úton állni, martalóckodni, marhát lopni sem átallanak.” Ahasverus Fritschius 1660-ban a török spionjainak, az ellenség szálláscsinálóinak titulálja őket, s emellett – különös logikai bukfenccel – hazaárulóknak. Ő is átemeli dolgozatába a korábbi szerzők (például Melchior Godastus, Goropius Becanus, Henningius Arnisaeus, sőt Miguel de Cervantes Saavedra) negatív tartalmú általánosításait, egybemosva a cigánysággal minden kóborló és fosztogató katona-elemet, saját szakállára rabló és gyilkoló zsoldos haramiát, kolduscsapatot, csavargó rittert, pogányt és szaracént.

A sztereotípia működik.

Ezek után nyilván nem csodálkozunk, ha megtudjuk, hogy egy francia falucska polgármestere – miként a Mémorial des Pyrénées 1836 februárjában közli – azt találta mondani, hogy a henyeség és a züllöttség mellett „a tolvajlás úgy tartozik a cigány jelleméhez, akár a varangyos békához a méreg”, vagy hogy létezik egy baszk közmondás, miszerint „cigányt puskával meglőni éppoly üdvös cselekedet, mint lepuffantani a farkast vagy a rókát”.

Sokan sokféle magyarázatot véltek fellelni a kirekesztésre, az üldöztetésre: önálló országuk hiánya, történelem- és írásbeliség-nélküliségük, vallástalanságuk, sötét bőrszínük, feltűnő és minden helyi viselettől eltérő öltözködésük, ismeretlen beszédjük, tolakodó harsányságuk. Az elmúlt évtizedek kutatói mindezeket felsorolják az üldöztetés lehetséges okai közt. Ám a legtöbben mégis egyetértenek abban, hogy a leginkább hihető magyarázat – a félelem. Lopnak, csalnak, ezért üldözik őket, vándorolni kényszerülnek, így aztán hogy megélhessenek, lopnak és csalnak, amiért üldözik őket.

Bűvös kör, amiből kilépni nem lehet.

HeningJanos

Telepi iskola, Sepsiszentgyörgy (Hening János, 1997)

Dehogynem lehet, mondja az ellenséges átlagember, s vele együtt némely kutató is. Le kell őket telepíteni. Erőszakkal. Őrizni, vigyázni, felügyelni. Szétszórni. Ha kell, elszakítani tőlük a gyerekeiket. Ha nem lehet elzavarni, kirekeszteni, gettókba vagy rezervátumokba zárni, akkor be kell olvasztani őket. Legyenek olyanok, mint mi. (Sok riporter és kutató hangsúlyozza, hogy a cigányság nem zárkózik el, dehogy utálja, dehogy nézi le, tartja bolond idegennek a gádzsó embereket. Hogyan is tehetné, amikor leghőbb vágya, hogy maga is olyanná legyen, mint ő?! Miközben a modern kultúrantropológia egyik legelfogadottabb megállapítása éppen az, hogy a cigány identitás egyik legfontosabb eleme az úgynevezett rugalmas, alkalmazkodó elhatárolódás.) Ha feltesszük a kérdést, hogy miért kellene letelepíteni, beolvasztani, szétszórni őket, akkor a sokfélének látszó indoklás, magyarázat mögül végül mindig a félelem vigyorog ránk. Azért, mert rettegünk tőlük. Lopnak, csalnak, hazudnak, megbízhatatlanok, lusta naplopók, vallástalanok és erkölcstelenek, kicsapongók, nemi életet élnek saját szüleikkel és gyermekeikkel, bűnözők, akik bűnözőnek nevelik a gyermekeiket, és eszük ágában sincs megváltozni.

Jacobus Thomasius 1652-es Disszertációjának 27. pontjában maga is szembeszáll a sztereotípiával, amikor így fogalmaz: „Ám hogy a tolvajlást és csalást, amellyel manapság leginkább vádolják őket, rögtön megérkezésükkor gyakorolták-e, ebben méltán kételkedhetünk. Ha ugyanis ilyenek lettek volna, nem szerezhettek volna olyan szabadságleveleket, amilyeneket Zsigmond császár és néhány herceg, sőt néhány pápa is adott nekik.”

Jean-Pierre Liégeois azt állítja, hogy a nomadizálás, a vándorló – de legalábbis örökkön-örökké mozgó – életmód már önmagában is irritáló, hiszen ellentmond a fennálló rendnek, amiben mindennek helye, rendszáma, sorszáma és szabott ideje van. Igaz. Csakhogy az ellenőrizhetetlen nomád ember egyúttal nyomban a vágyott szabadság megtestesülésévé is lesz. A jó szándékú Jacques Attali, aki készpénznek vesz minden számadatot és nyomban elhisz minden rémséget, nomádokról írt könyvében az előítéletből fakadó gyűlölet ocsmány európai példáit sorolja Romániában és Franciaországban. Ian Hancock szerint egyszerre irigyeljük és gyűlöljük a cigányokat. Gyűlöletünket azzal indokoljuk meg, hogy kivétel nélkül mind bűnözők, lopnak, csalnak és hazudnak. Aki történetesen nem bűnöző, nem lop, csal és hazudik, azzal nincs semmi bajunk, arra nem vagyunk kíváncsiak, az nem érdekes.

Arról nem is tudunk.

(Képek és szöveg a szerző Cigányok című könyvéből, Helikon, 2007)