HORVÁTH JÚLIA BORBÁLA ● A nemek hierarchiája az ember történetének konstans eleme. Elterjedésének eredői a mindenkori vezérgondolkodók írásai és a véleményformálók megnyilatkozásai között keresendők, amelyek karizmatikus hatásuk révén formálták és formálják a nemi sztereotípiákat. Az értékek tekintetében férfi és nő mint a jó és a rossz, az aktív és a passzív, a tanult és a tanulatlan ellentétpárok kreált kategóriájába került. A nemi tulajdonságjegyek bináris oppozíciója fellelhető a tudományos- és a közgondolkodásban, s a moralitás alapelvei közé is beékelődött.

fotó: Sebestyén László

fotó: Sebestyén László

A született nemiség alapján előnyt adó prekoncepciós vélekedés több ezer éve jellegzetessége a közösségeknek. A társadalomtudományi értekezésekben a női szempontokat mint esszenciális alkotóelemet ignorálták, és az ekképpen létrehozott mesterséges rendszer hátráltatta a nemek egalitárius pozíciójának kialakulását. A nők évezredeken át tartó kizárása a tudományos, a jogi és a politikai diskurzusból egyoldalú szemléletmódot eredményezett.  Az ember történetében a nőket képességeikben a férfitól alapvetően eltérőként írták le, rendszerint valamely hiányossággal. A férfias és a nőies tulajdonságokat még napjainkban is gyakran valamely negatív elhatárolással, alá- és fölérendeltségi viszonnyal különböztetik meg egymástól (pl. racionalitás-irracionalitás, természet és kultúra, szex és gender stb.) Ezen felosztás, egyben a sztereotip mentalitások női kritikája abban áll, hogy ezen ellentétpárok a nemek tulajdonságait nem egyenrangúan, hanem alá- és fölé rendeléssel állítja szembe egymással. Az évszázadokkal ezelőtti, történelmi nemi szerepekkel kapcsolatos állítások elemzése mai környezetben azért szükséges, mert a férfi-női sztereotípiák részben még mindig ezen alapokon nyugszanak.

Csak lassan látszik szűnni azon álláspontok hatása, amelyeket írásaikban a középkori/újkori férfigondolkodók a női képességekkel és a szexualitással szemben kinyilvánítottak. A fizikai és szellemi egység fogalmán eredendően férfi és nő dualizmusát, egyszersmind polarizációját értették, de minél áthatóbban vizsgáljuk a történelmi korokat, annak annál nagyobb hiányát látjuk. Adott társadalmakban a nők háttérbe szorulása a mai napig fordított arányban áll a társadalom fejlettségével. A vegetáló gazdasággal és sovány kultúrával rendelkező régiókban/államokban a nők helyzete, érvényesülési lehetőségei és joggyakorlása visszamaradott.[1] A nőknek a történelem nagyobb részében nem volt lehetőségük megcáfolni mindazt, mert alig jutottak nyilvános fórumhoz, lévén az oikosz határait csak fizikailag léphették át.  A férfi gondolatformálók – s csak árnyalatokban eltérően – hosszú ideig az alábbiak szerint vélekedtek a nőkről, és az általuk kialakított sémákon csak kis eresztéket hagytak. A nemek ellentmondásos pozícionálása a tudomány több területén jelentkezett. Bacon szerint például a természetet oly módon kell alávetni a tudománynak, mint a nőt a férfinak. Ha e mezsgyén haladunk tovább, s a nőt és a természetet párhuzamos allegóriaként kezeljük, meglepő, és eredményes ellenállást találunk, miszerint egyikük sem óhajt alattvalóvá lenni. Baer petesejt-felfedezése nyomán a nemeknek passzív-aktív ellentétpárként kezelése jött létre, amiből következett a nő immanenciája, szemben a férfi transzcendenciájával, miután nem meglepő Freud víziója a nőről mint kasztrált férfiról, testében a szintén örök vesztessel, legalábbis lelkileg megcsonkítandó lánygyermekével (Freud szerint). Az irodalom területén pl. Boccaccio és Petrarca nagy témája volt a férfi-női kapcsolat, műveik olvasása közben triviális nemi karakterek és szerepek rajzolódtak ki. A Dekameron például így kezdődik:

„És ki merné kétségbe vonni, hogy e vigasztalást, bárminő légyen is, sokkalta inkább a gyönge nőknek, mint a férfiaknak illendő nyújtanunk? A nők remegve és pironkodva rejtegetik gyöngéd keblökben a szerelem titkos lángjait, hogy pedig ezeknek mennyivel nagyobb az erejök, mint a nyíltan lobogó lángoknak, tudják azok, kik próbát tettek benne: és ezenfelül a nők, atyjok, anyjok, bátyjok, férjök akaratja, kénye-kedve, parancsa kényszerűségéből szobájuk négy szűk fala közé zártan töltik idejöket, és szemre ugyan tétlenül üldögélnek.”[2]

A mindenkori társadalomformáló elmék egyfelől készen kapták e sztereotípiákat, másfelől a korszellem nyomása alatt nem tettek kísérletet arra, hogy bebizonyítsák, a női szellem nem alábbvalóbb a férfinál. Például a nem is oly távoli múltban alkotó George Simmel is közéjük tartozott, aki kifejezetten tagadta az önálló női elvrendszer létezését; szerinte az uralkodó maszkulinitás kiterjed, sőt: ki kell terjednie a női gondolatokra és megnyilvánulásokra.[3] Ezzel – legalábbis a férfiak részére – sok újdonságot nem közvetített, mindössze a társadalmi tudatba ültetett férfieszmék jelenlétét konstatálta. Simmel emellett nem vitatta „női árnyalatok” jelenlétét, de igen finoman, azt mindössze a nagy egész egyik hangulatelemének tartotta. Elődeihez hasonlóan a képzetlenség és a butaság, valamint általában a nők közé egyenlőségjelet tett. A kevésbé éles elméjű vagy tudatlan férfiakról sem ő, sem a társadalmi megítélés nem ítélkezett alanyi jogon, de olyan elmarasztalásban soha nem részesítették őket, mint a nőket. Az ehhez hasonló attitűd markánsan jelzi a reménytelen előítéletességet, a stigmával felérő megbélyegzést, amellyel a történelem nagyobbik részében jellemezték őket. A sor hosszan folytatható, de annál fontosabb, hogy a nőtörténet fejezeteiben az elsődleges kritika tárgya már nem az, hogy a nők mentális képességeik által alkalmatlanok-e teljes értékű önkormányzásra, hanem az, hogy férfiszempontból és az idomított közmegítélés szerint célszerű, illetve illendő-e a tradicionálisan férfias fogalmakat nőiekké változtatni.

Bináris oppozíciók

A bináris logika – a dialektikus logikával ellentétben – a két pólus egyenrangúságát hirdeti, és két, egymással ellentétes oldalra helyezi a nőt és a férfit. A felsorolásokban az első helyen általában az érték megjelölése történik, mivel az rendelkezik elsőbbséggel, azáltal nívósabb minőségjelzővel, s automatikusan az utóbb nevezett fölébe kerekedik. A jelzők vizsgálatánál kiderül: az értékek közül szinte mindegyik sztereotipikusan férfi-attribútum. Például: a férfi erős, bátor, okos,  a nő gyönge, toleráns, tudatlan (stb.), minek értelmében az utóbbi tulajdonságokkal illetett fél tartósan negatív szerepkörbe kerül.[4] A hétköznapi nemi tipológiában a férfinak tulajdonított értékteremtő tulajdonságjegyek általában pozitív előnyt generálnak, a velük oppozícióban elhelyezett női sztereotípiák pedig valamely deficitre utalnak. E sztereotípia szerint a racionális – irracionális, az aktív – passzív, a tanult – tanulatlan, az értelmes – érzelmes (stb.) prekoncepciós terminológiák automatikusan a férfihoz kapcsolódó tulajdonságjegyek, és a minősítettet magasabb nívón értékelik. A bináris oppozíciók egymást kizáró terminológiák, és a nemi sztereotípiák szerint egymással nem felcserélhetők.[5] Az apró nyelvi jelzések már a legkorábbi alapszocializációban, az anyanyelv megtanulásakor determinálják az emberek gondolkodásmódját. (…) a diszkriminálásnak mindig  – akkor is, ha ’csak szavak’ közegében valósul meg –, cselekvés-jellege van; bizonyos személyeket vagy csoportokat leértékelő módon kezel”.[6] Az évezredek alatt a köznyelvbe épült sztereotípiákba hatására a férfiaknak tulajdonított jegyek értékesebbek (pl. nagy, okos, bátor, művelt stb.), a nők számára kiosztottak pedig automatikusan értéktelenek (kicsi, visszahúzódó, naiv, műveletlen). Az efféle nemi sztereotipizálással elkülönített jegyek szellemi, morális síkon is kifogásolhatók, és rávilágítanak az egyoldalúan megállapított maszkulinértékekre.

A mindenkori közgondolkodók sokat tettek azért, hogy e felfogás megerősödjék, és segítségével a nemek hierarchikus viszonya fennmaradjon (Arisztotelész, Spinoza, Hegel, Rousseau stb.), néhányan közülük később revideálták véleményüket (pl. Kant, Nietzsche). E kétpólusúság által olyan határozott férfi-nő karakterológia rajzolódott ki, amely a klasszikus patriarchális gondolkodási mintáknak megfelelően, évszázadok óta mérvadó. A kortárs női gondolkodás éppen ezek ellen tiltakozik. A probléma nemcsak az, hogy a született nemiség révén alkalmazott pozitív és negatív jelzők használata befolyásolja a nemek egymás irányában születő érzelmi reakcióját, hanem hogy általa megkérdőjelezhetetlen nemi ideálok konstruálódtak. E polarizált értékmeghatározás a lokális kultúrák rendszeréből nézve is támadható, és ellentmondásokat rejt. Például a kereszténységben a szeretet és a megbocsátás mindenek fölötti általános érték, megelőzve a férfias tekintélyt, az iszlámban a nőies mozdulatlanságot nem győzheti le a férfias aktivitás, a buddhizmus alaptanítása a szolgálat, mely férfinak és nőnek egyaránt kötelező. Továbbmenve pedig, Isten képe, mely minden vallásban matéria nélküli lélek, tulajdonképpen nőies sztereotípián keresztül megjelenő attribútum (vö.: anyag/test = férfi; anyagtalan/lélek = nő).

A kortárs diszciplínák és a feminizmus vívmányai által formált átalakulások a női- és férfi princípium átértékelését sürgetik. A férfi és női tulajdonságok a megváltozott társadalmi- és gazdasági körülmények miatt közelebb kerültek egymáshoz, a nemhez kötött sztereotip tulajdonságok oppozíciója némiképp rendeződött. A létfenntartás és érvényesülés férfira, nőre hasonló feladatokat ró, s az addig, kizárólag egyik vagy másik nem részére elrendelt, tipizált tulajdonságjegyek átvételét teszi szükségessé (intermentalitás), miután remélhetőleg nem marad más, mint férfi és nő, tisztán, bélyeg nélkül.


[1] Ld.: KSH:2008, TÁRKI:2009

[2] Boccaccio: Dekameron l-ll. Európa Könyvkiadó, 1963

[3] Simmel: 1990, 26-37.

[4] ld.: Helen Cixous, Julia Kristeva stb.

[5] Vö: Ortneré: 2003

[6] Docekal: 2006:43