HJB ●” Sose értettem, mire ez a sok ezer éves harc a férfi és a nő között. Minek egyáltalán kétféle modell az emberből, mikor egy is bőven elég lenne, és kevesebb volna a probléma?”
fotó: Sebestyén László
fotó: Sebestyén László
A fentieket Steve Callaghan-nek, egy Amerikában élő neves filmproducernek tulajdonítják. A nőkre és a férfiakra, illetve a nemi kapcsolatokra utaló viccekben azonban alig létezik középút, és kevés az ízléses, valóban szellemes beszólás. Az évődés rövid átmenet után szinte csak a szexualitás területére korlátozódik vagy a felek adottságainak minősítésébe fullad.
A humor mint férfiműfaj
A vicceket sok esetben azért találja humorosnak a hallgatóság, mert felsőbbrendűnek érezheti magát a szereplőkhöz képest. Így a humor az ego növelésére és az önbecsülés javítására (is) szolgálhat. A nemi sztereotípiák között a szellemesség még napjainkban is első sorban a férfitulajdonságok, azon belül a pozitív férfitulajdonságok körébe tartozik. Már csak azért is, mert a humorhoz éles agy, tájékozottság, valamint rálátás az eseményekre, jelenségekre, s nem utolsó sorban közeg, vagyis közéleti megjelenés szükséges. Ezek mindegyike sok ezer éve a férfiak által kisajátított privilégium: asszonynak ugyanis hallgass a neve. Másfelől a humor megértése is valamely mentális fejlettséget feltételez, és a sztereotípia szerint, annak minden időkben híján voltak/vannak a nők. A nők az idők folyamán megtanulták értelmezni a férfihumort, s megszokták, hogy a férfiak, s a minta követőjeként a társadalom, nemigen kíváncsi a női könnyed műfajra.
A nő ábrázolása a humorban
A nők nyilvános leértékelése humoros formában is megtörtént, az alábbiak vicclapokban és a szóbeszédben elterjedt sztereotípiák, vagyis a közbeszédben fellelhető gyűjtések, olykor szubjektivitással, ferdítéssel, de mégis tükrözik az erőteljes véleményeket:
„Az anyák jobban rajonganak a gyermekeikért, mint az apák, mert ők biztosan tudják, hogy a gyerek az övék.” (Arisztotelész)
„Nőd, ha derék asszony, hadd bátran járnia a nyelvét. Nagy baj, ha sem ő hallgatni, sem te tűrni nem tudsz!”(Cato)
„…csak az a nő marad makulátlan, kit vagy soha férfi meg nem környékezett, vagy pedig, hahogy ő vetett szemet férfira, az nem hallgatta meg.” (Boccaccio)
„..az erényes nő szépsége olyan, mint a távoli tűz, vagy mint az éles kard. Az első nem égeti, a második nem sebzi meg a közeledőt.”(Cervantes)
Kínai közmondás: A férfiú, lám, tea bokra, az asszony, lám, folyondár rajta…(Li Taj-Po – a szállóigék eredete és forrásmegjelölése pontatlan lehet)
A közbeszédben időről-időre divatos témák jelennek meg. Pl. a nyugati kultúrkörben a feminizmus karikatúrái (1920-30-as évek), Kelet-Közép-Európában pedig az emancipáció képében. Hasonló népszerűséggel bírnak a napjainkban még gyakorta előforduló szőkenős viccek, amelyek párja a szerény képességekkel rendelkező, vagyis impotens férfi modellje. Kérdés, hogy e szellemességek valójában kiről, és kiknek szólnak. A férfiakat amellett, hogy félig-meddig komolyan gondolják a szőkenős történeteket, egyben megnyugtatja, hogy léteznek efféle lények, akik mellett könnyebb férfiasnak látszani (mentális képességek, képzettség, karrier, pénz, stb.). Ugyanakkor ma már a nők sem akarnak riposztban lemaradni, sőt, a „szőke férfiság” beférkőzött a maszkulin világ értékrendjébe, mivel a férfiak gondolkodás nélkül „leszőkézik” a hibát hibára halmozó vagy butaságokat kérdező férfitársaikat. Mondjuk így:
Szőke cowboy a városi lottózóban:
– Ez milyen játék?
– El kell találni 5 számot…
– És milyen messziről?
Szexualitás a viccekben
A férfi-nő viccek többsége a szexualitásról szól, hatásmechanizmusát a nők lelki kasztrálását előidéző Freud is vizsgálta. Szerinte a tudat alatti akadályozza, hogy illetlen (infantilis, pornográf stb.) dolgok kerüljenek felszínre, a viccek viszont éppen arra valók, hogy kijátsszák az elme cenzorait, miáltal nevetés formájában szellemi energia szabadul fel, amely jó érzést kelt. Ez utóbbival sokan vitába szálltak, hivatkozván arra, hogy a nevetés nemcsak mentálisan, hanem fizikai inger által is kiváltható, ugyanakkor ösztönös, ősi reakció, amely intellektuális inger révén jön létre.
A vicceket azonban elsődlegesen olyan logikai kalandnak tartják, amelyek bizonyos visszásságokra, hibákra, meghökkentő helyzetek kiélezésére irányulnak, hiszen az elhangzás után még dolgozni kell a megértésen, amihez bizonyos tájékozottság szükséges – sok esetben sztereotípiák ismerete, értékelése – vagyis a helyes értelmezéshez megfelelő intellektus nélkül értelmezhetetlenek,
Pl.: Amikor a férj kinyitja feleségének a kocsiajtót, az vagy egy új kocsi, vagy egy új feleség. Vagy: A legtöbb férfiról – akiből gondolod, hogy jó férj lenne – kiderül, hogy már az. Vagy: Ha a feleséged és egy ügyvéd fuldokolnának a tengerben, és választanod kellene, akkor étterembe mennél vagy moziba?
A nemek sztereotip tulajdonságrendszerének használata szinte állandó kísérője a humoros történeteknek. Bennük a nők legtöbb esetben negatív polarizációval ábrázoltak; túl sokat beszélnek, odaégetik az ebédet, eltévednek egyedül, a fodrásznál töltik idejük nagy részét, és persze költik a férj pénzét. Olykor megjelennek a férfiak tökéletlenségét ábrázoló sztereotip szituációk: részegeskedés, mosdatlanság, lustaság, modortalanság, érzéketlenség, gyerekesség, hogy kihúzzák magukat az otthoni feladatok alól – stb.
A nők mondják: A férfiaknak nincsenek céljaik. Így aztán kitalálnak párat, és felállítják azokat egy focipálya két végében (Hugh Laurie). A férfiak mondják: Egyértelmű, hogy a sakkot egy nő találta fel. Egyébként miért pont a királynő lenne a legerősebb figura (Milne).
Stand up, baby, stand up!
Fejlődésre a nők számára alig adódik lehetőség, mivel a férfiak leginkább férfiaknak írják a vicceket, s legföljebb az interpretáláshoz, és a hallgatóság körébe választanak nőket. Magyarországon az elmúlt évtizedekben még szinte elképzelhetetlen volt, hogy női humorista lépjen színpadra. Angliában és Amerikában viszont gyakoriak a női stand-up-osok, és a még aktív komikák. Pl. Joan Rivers, aki születésnapját illetően így bosszankodott:
„Az étteremben nem akartak 78 gyertyát tenni a tortámra, mert azt mondták az már tűzveszélyes lenne – írta blogjában, és folytatta: Amúgy annyira kiborít, hogy 78 éves lettem. Nem is érzem magam 76-nak. Bár gondolom, mindenki eléri a 74-et egyszer. Oh, mindegy is, a 72 is csak egy szám”.
A külföldi gyakorlathoz hasonlóan, idehaza a humorista és a humorizáló nők jobbára nem a saját stílusukat alakítják ki, hanem a férfiak témáit követve igyekszenek szellemeskedni, és a női humor a készen kapott sémák egyoldalú konstrukciójává vált. Fő törekvés a másolás, a témák továbbra is a sztereotípiákra épülnek; pl. a ház körüli teendők, gyermeknevelés, a tanítás – vagyis a begyakorlott és elvárt szerepkörök; bár ha megvizsgáljuk, a férfitémák többsége is mind nemre szabott: autók, foci, politika, és hát: a nők.
Akik látszólag ügyet sem vetnek a férfifennhatóságra, s szövegeikben vallják, hogy alapjában véve a humornak nincsenek genitáliái.. Nagyrészt azonban mégiscsak igyekszenek belesimulni az elfogadott rendszerbe és férfiasan vastag szövegeket megereszteni. Holott a humornak igenis legyenek ivarszervei! A nők sok esetben más problematikát és nézőpontot választanak ugyanabban a témában, és természetesen a megfogalmazás is eltérő, ami egy férfi számára is lehet izgalmas. Íme közülük egy:
„Van az a vicc, hogy: a 20, a 40, és a 60 éves nőnek bemutatnának egy férfit. A 20 éves megkérdezi: MILYEN ő? A 40 éves: KI ő? A 60 éves: HOL van ő? Na, hát kb. én ez utóbbinál tartok, pedig csak 40 vagyok. Én magamról konkrétan tudom, hogy egyszerre szerettem volna megtalálni az intellektuálisan és fizikálisan megfelelő partnert, és még hozzá az egzisztenciális társat. Ha csak azokat a férfiakat veszem, akiknek ’megfeleltem’, akkor is érdekesen alakul a skála. Vagy potenciális gond volt, de a külvilágnak ’dicsekedhettem’ az egzisztenciájával. Vagy volt potencia, egzisztencia, de nem akarta a magányát feladni. Vagy: és itt jön az értékrend átalakítás, ami abban rejlik, hogy rájössz, ha majd 60 évesen megkérdeznéd, hogy HOL van ő, akkor 40 évesen ne legyen annyira fontos, hogy KI ő! Mert ha szerencsénk van, 1-2 év alatt ő is feljebb léphet, hisz talán azért van ott, ahol van, mert egyedül van. És lássuk be, a férfiak nagy része szükségét érzi egy női segítő kéznek, csak utálja bevallani. Amelyiknek meg nem kell, annak hiába akarsz a társa lenni. Elég ördögi kör. De én kemény 3 hónapi agymosással most már eljutottam oda, hogy inkább értékrendet váltok. Azt hiszem. Adott a lovag, aki fizikálisan kívül-belül jó, tetszik, klassz, IMÁD, de nem egzisztencia. Közalkalmazott, jogilag rendezetlen körülmények közötti ingatlanban lakik. Vagyis mit akarok? 20 évesen rohantam volna a karjaiba. 185 magas, jóképű, nem is buta, az utcán megbámulják a korombeli nők. De, ha megkérdezik tőlem: na, és mit csinál, KI ő? Akkor jön a kérdés: tényleg fel akarom őt vállalni? (!) Vagyis eszményi társnak tűnik, fúr, farag, szeret, de: nem jön értem kocsival, mert nincs neki. Szóval, kell társ? Kit válasszak? A világnak, vagy magamnak? Vagy még keressem az álmot? Vagy alakítsam át az értékrendemet, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy öregkoromban simogassa a kezem, vagy kikent öregasszonyként szezon utáni nyaralásra Párizsba, Rómába utazzak vele, és mesélhessem? De addigra már vagy nem simogatnak az ágyban, vagy nem szólnak hozzám. Esetleg még középkorúként ápolhatom idősödő barátomat, aki soha nem vált igazán társammá. Mindezeket pedig úgy, hogy visszafogom magam, nehogy leromboljam tisztelt férjem-uram nehezen kiépített fölényét. De azért én még csöndben keresem az igazit. Egészen addig, míg kitartó barátom el nem éri, hogy szeretete végül bennem is lángra lobban. Jó úton halad, de van még négy jelölt a tarsolyomban.”(utóbbi interjúrészlet; HJB – Újnőkorszak)
