SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY ● Évekkel ezelőtt egy francia szerzetes elhatározta, beutazza az egész világot, hogy lefényképezze a földkerekségen fellelhető összes eredeti Mária-képet és -szobrot.Az utolsó híradás szerint több mint húszezer fényképet készített, de még nem hagyta el Franciaországot.
Nemrégiben Hollandiában bepereltek egy állatvédő egyesületet, mely karácsony előtt hatalmas plakátokat ragasztatott. „Mennyei karácsony – hirdette a poszter felirata. – Ne tedd kegyetlenné!” A képen Szűz Mária volt látható, karján egy vértől csatakos, döglött mezei nyúllal. A tapsifüles pecsenyéje hagyományos karácsonyi étel Hollandiában, és a kampány szervezői azzal érveltek, hogy semmi egyebet nem kívántak, mint felhívni a figyelmet az állatok tömeges mészárlására. A hívők istenkáromlást, sokkoló gyalázatosságot, liberális provokációt ordítva támadtak, a plakát tervezői szemforgató ájtatoskodásról, kegyetlen önzésről hörögve védekeztek, mondván, hogy ők Máriát, a béke és szeretet királynőjét, a gondoskodás szimbólumát nem bántották, hanem segítségül hívták.
Egy római plébános meghatottan tapasztalta, hogy egy fiatal pár milyen ritka rendíthetetlen buzgalommal imádkozik hetek óta minden áldott reggel temploma Mária-oltára előtt, mígnem a szemfüles (hitetlen?) takarítónő gyanakodni kezdett, hogy a pár talán nem is lelki feltöltődésért jár a templomba. A sejtelem beigazolódott, bár a gyanúsítottak határozottan állították, hogy ők az oltár mögötti konnektorról nem is tudtak: a Szűz Mária szobrából kisugárzó energia tölti fel reggelente mobiltelefonjuk akkumulátorát. A történetben talán az a legszebb, hogy a plébánia lelkésze nem tiltotta ki templomából a párt, mondván, ha egyszer nincs hol lakniuk, Mária nyilván szívesen látja őket, s ha emellett még a telefonjukat is feltölthetik, az csak olyan, mintha ő egy pohár vízzel segítene a szomjazónak.
Néhány éve elterjedt a hír, hogy egy bostoni kórház csodás jelenés színtere lett: Mária alakja jelent meg az egyik épület üvegablakán. A kórház hitetlenkedő, tapintatos, legfőképpen mégis tanácstalan vezetése az egyház segítségét kérte, miután naponta több ezren látogattak el az intézménybe, hogy virágcsokraikat, égő gyertyáikat, papirosra rótt kívánságaikat elhelyezzék a harmadik emeleti ablak alatt. Egy édesanya tolókocsis gyermekének lábát – gyógyulás reményében – a falhoz érintette. A szakértői vélemény szerint az ablakon szétfolyó anyag valószínűleg a tömítésből származott, s némi képzelőerővel valóban női arcképet formált. A kórház igazgatója a sajtónak nyilatkozva elmondta, semmiféle szentségtörő intézkedésre nem készülnek, de mert két hét alatt huszonötezer ember kereste fel a kórházat, valamit tenniük kell, hiszen megoldhatatlan gondot jelent a beteglátogatók számára a közlekedés és a parkolás biztosítása. Megkéri hát a zarándokokat, hogy ha tehetik, csakis látogatási időn kívül látogassák a kórházat.
Mária velünk él. Tudjuk vagy sem, itt él a köztudatban.
1994-ben egy amerikai ékszertervező asszony melegszendvicset sütött magának, ám midőn beleharapott volna alkotásába, elképedésére és elragadtatására Mária arca formálódott meg az olvadt sajtban. A hölgy a szendvicset ereklyeként őrizte tíz éven át, majd egy internetes aukciósházon keresztül felkínálta árverésre. A kalapács alá került szendvics – állítólag – 28 ezer dollárért kelt el. Az ausztráliai Brisbane vietnami katolikus közösségének kicsiny templomában szintetikus könnyeket ejtő Szűz Mária-szobrot és néhány vérző ikont lepleztek le 2004 nyarán. A könnyező Madonna csodája emberek ezreit vonzotta a világ minden tájáról azután is, hogy az egyházi vizsgálat villámgyorsan kiderítette: műkönny és művér csorog a kegytárgyakból. 2001 tavaszán Bogota nemzetközi repülőterén letartóztattak egy családot: közel egymillió dollárt találtak gyermekeik ruhája alá, csecsemőjük pelenkájába rejtve. A drogkereskedelemmel vádolt családfő asszonya azzal védekezett, hogy nem tehetnek semmiről, Spanyolországban megjelent nekik Szűz Mária, és intő szózat kíséretében ölükbe hullatta a bankókat.
Azt mondják, Szűz Mária a földkerekség legismertebb asszonya. A katolikus egyház kalendáriumaiban az ő nevére bukkanhatunk a legtöbbször, neki van a legtöbb ünnepe. Hónapot szentelünk neki, mégpedig a legszebbet, a bimbózót, a virágzót, a legígéretesebbet, Pünkösd havát, a májust. Régi naptárainkban a január és az augusztus (Boldogasszony és Kisasszony hava) is az ő nevét viseli.
Ki ez az Asszony? Akié a legtöbb ünnep, akié a legtöbb név, akit a legtöbbet becézünk. Stella Maris: Tenger Csillaga, Mennyek és Ég Királynője, Béke Anyja, Kedd Asszonya, Babba Mária, Szép Szűz Mária, Nap Asszonya, Miasszonyunk, Égi és Földi Anyánk, Hétfájdalmú Szűz, Apokalipszis Anyja, Rózsafüzér Királynéja, Magyarország Nagyasszonya, Regina Angelorum: Angyaloknak Királynője.
Nekem a legszebb: Mamma Bella. A Szépséges Anya.
A Paradicsom harmincharmadik énekében Dante – Szent Bernát szájába adva a szót – így ír róla: „déli láng a szeretet egébül”, „embereknek élő forrás, melyből reményük épül”. Jól választ tolmácsot a fiesolei születésű költőóriás, hiszen Szent Bernát lenyűgöző, megszállott alak maga is. Lehet, hogy éppen Mária példája ragyog fel előtte, midőn azt dörgi: – „Lángolj és világíts! Csak lángolni kevés, csak világítani hívságos csekélység. Lángolni és világítani: az a tökély!” – Húszévesen, 1110 körül lép be a ciszterciek akkor még egyetlen citeaux-i (latinul Cistertium) kolostorába, s rögvest maga előtt tereli harminc rokonát és barátját is. Mária feltétlen híve, epedő lovagja és vőlegénye ez az önmagát szigorú szabályok betartására kötelező, mégis megregulázhatatlan, féktelen szent ember, aki Jézusnak szinte tejtestvére, hiszen Szűz Mária, a Megváltó anyja – szövetségük jeléül – tejet csurrant emlőjéből ajkára. (A legenda egyik változata szerint egyenesen Szent Bernát követelésére – „Monstra te esse matrem!”; Mutasd meg, hogy anya vagy! – esett meg a lactatio csodája.) Clairvaux-i Szent Bernhard, az „édes szavú doktor”. Doctor Mellifluus. Mézzel folyó, vagyis mézes szavú. De ha kell – nevéhez méltón – medveerős, bömböl, mint a feldühödött vadállat: keresztes hadjáratot szervez, rablólovagokat, erdei haramiákat, akasztófavirágokat biztat gyilkolásra – a szent ügy érdekében. Tüneményes gondolkodó, az egyik legnagyobb misztikus szónok. A bölcs és a hérosz egy személyben. És ez a (csakis felőlünk nézve) ellentmondásosnak tűnő lélek mint valódi édesanyján, bensőséges, gyöngéd és zsarnoki, vagyis gyermeki szeretettel csügg Szűz Márián.
Máriás lélek a magyar, olvasom valahol. Valóban: zászlóinkon, pénzeinken, dalainkban, fohászunkban, a kardbojton, de még a csatakiáltásban és a kártyában is Máriát idéztük, kerestük mindig. Máriást csináltunk a francia mariage-ból, s ha lebukott, rosszul csalt a kártyán, megkapta a magáét a mihaszna mamlasz, a máriás huncut! Regnum Marianum. Országunk, földünk, történelmünk Szent István óta – vagy tán régebb óta – az övé, mi magyarok tehát kétszeresen is a gyermekei vagyunk. „Máriáról beszélni sohsem elég”. Ezt is Szent Bernát mondja. Beszéljünk hát Máriáról.
Neve eredetileg Mirjam. „Csöpp a tengerben.” A Mindenség, a Teremtés, az isteni lény ésszel felérhetetlen nagyságában. Azt mondják, a név második jelentése: „Keserűség.” Ezt nem kell magyarázni. Mária nevének harmadik jelentése: „Úrnő.” Nem azért, mintha földi javakban gazdag vagy társadalmi értelemben nemes volna – noha Dávid királyi véréből származik. Nem. Azért úrnő, mert tökéletes. Legszentebb a szentek között? Ezt úgysem értjük; hagyjuk a szószékről papolóknak. „Gratia Plena.” Kegyelemmel, malaszttal teljes. Úgy mondják, ez annyit jelent, hogy színig telve jóval. Vagyis nem marad hely a rosszra. Ezt legalább értjük. Hihetetlen ugyan, de világos. El tudjuk képzelni. Tiszta, rendületlen, jellemes, szorgalmas, lelkes, szeretettel teljes. Ha kell, alázatos. Mindig segítőkész, soha nem habozik és soha nem téved. Nem hibázik. Tökéletes. Mindig. Minden áldott nap. Hajnalban, reggel, délben és este. Jókedvben és rosszban. Ínségben és bőségben egyaránt. Mennyi szép emberi vonás így együtt! Hát ilyenek mi sosem leszünk. Felruházzuk őt minden olyan emberi tulajdonsággal, ami után vágyakozunk, amilyennek látni szeretnénk embertársainkat és önmagunkat. Mária a tökéletes ember. Amilyen nincs.
Máriás lélek a magyar? Szeretne azzá lenni. Talán mindenki szeretne. De nem leszünk. Nem megy. Ha megfeszítenek, akkor sem. Mária az ellentétek asszonya. Az isteni alkotás remekműve. Egyszerre szűz és anya. Konok fejekbe ez soha nem ment be. A kiválasztott asszony. A szeplőtelen: vagyis bűntelen. Boldogok közt is a legboldogabb. Megint az ellentét: a legboldogabb, ugyanakkor a legboldogtalanabb anya. A redemptorista teológus, Liguori Szent Alfonz Mária azt mondja, hogy egyetlen földi anyát úgy ki nem fosztottak, ahogy Jézus kifosztotta Máriát. Hiszen mindent elvett tőle, ami e világi. Ki az én anyám, kérdi a megváltó. És a feleletet is megadja: aki Isten szavára hallgat. A teológusok szerint Mária, a némán szenvedő, kegyelemért nem könyörgő, nem sivalkodó anya a fájdalomban társmegváltóvá lesz.
Talán ez az, amiben a legkönnyebben megkapaszkodhatunk. Mária, az anya. Akiben újra és újra megismétlődik a születés, a Teremtés csodája. Ezt mindannyian fel tudjuk fogni, hívők és nem hívők, tudósok és tudatlanok, reménykedők és tévelygők, nyavalyás örök szkeptikusok is. Született árvák és akik azzá lettünk – vagy leszünk majd. Mert egyszer mindannyian elárvulunk, és akkor nem marad más, mint a bánat, a késői könnyek, a mardosó kín, hogy miért nem volt több eszünk, vagyis hogy éppen nem az, hanem hogy miért nem volt több erőnk, miért nem volt bennünk sokkal több megértés, miért voltunk mindig okosak, okosan buták, vagyis érzéketlenek és kegyetlenek, miért nem voltunk belátóbbak és megengedőbbek, tisztábbak, kedvesebbek és nagylelkűbbek? Miért nem volt bennünk elég…? Mi is? Hát igen: szeretet. Most már adhatjuk, szórhatjuk kétségbeesetten, két marokkal, gyerekeinkben próbálva pótolni a pótolhatatlant, szerethetünk ádázul és konokan, szerethetünk elesett, idegen öregeket, nyomorult csavargókat, és mormolhatjuk: „Édesanyánk, ki vagy a mennyekben, bocsásd meg a mi vétkeinket…”
(Az indító képen a csíksomlyói kegytemplom XVI. századi, híres Mária-szobra)
