W.-NEMESSURI ZOLTÁN: Európa egyetlen hídja, mely inkább elválaszt, mint összeköt, a mostari Stare Most. Napjaink bevándorlási hulláma nyomán mind múltja, mind jelene olyannyira tanulságos, hogy érdemes feleleveníteni.Nemcsak a következtetések levonása végett, hanem azért, mert megmutatja, hogy egymástól szögesen eltérő kultúrák és vallások együttélése mekkora nehézségekkel jár.
Az újjáépített Öreg híd – elválaszt és/vagy összeköt. Ferencz Csaba felvételei
Bosznia-Hercegovináról kevéssé ismeretes, hogy zaklatott története során a Corvin Mátyás által kinevezett Garai Miklós személyében magyar királya is volt. A török európai hódításai derekán a szamárhátas kőhíd és mellé emelt erődök építéséről 1556-ban Nagy Szulejmán szultán döntött, majd az átkelő tervezését Mimar Hajrudinra bízta. A sebes folyású Neretvát 24 méter magasságban, pillér nélkül 30 méter szélességben átívelő híd Európa-szerte páratlan volt. Közvetlen szomszédságában a folyóba ömlő hegyi patakok fölé hasonló, apróbb átkelők épültek, a környék stratégiai fontossága, illetve az északra vezető hadiút miatt. A „nagy”, más néven „öreg” híd egyik oldalán a janicsárlaktanyával, másikon az őrtoronnyal az egyedülálló török építészet és az Iszlám jelképe.
Köré épült Mostar óvárosa (egy részét Tabánnak hívják), s ott található Karadoź bég 450 éves mecsete és dzsámija, mely nemcsak múzeum, imahely is. Ezenkívül legalább negyven, többségében vadonatúj épület szolgálja az igazhitűek vallását. A környék apró hegyi falvaiban, ahol legfeljebb egy tucat család él, Szaúd-arábiai pénzből a házak fölé mecsetek és dzsámik sokasága nyurgul. Látható, hogy mindegyik előregyártott elemekből készült.
Húsz év béke
Kivilágított kereszt Mostar fölött – a háború után épült. A polgárháború idején a mostari Öreg hidat a horvátok a Neretvába robbantották, majd a békekötéskor magyar hadsereg utász alakulatai a faragott köveket kiemelték és az átkelőt eredeti formájában újjáépítették. A várost azonban egy 33 méter magas kivilágított kereszt uralja; utóbbit a horvátok emelték a háború után. Mostar felvirágzása az Osztrák–Magyar Monarchiának köszönhető, mindenekelőtt a Szarajevó–Mostar–Ploĉe vasút kiépítésének. A város azóta is Hercegovina gazdasági központja.
Van itt egy török főkonzulátus a muszlim negyedben, sok száz éves házacskák között.
Bosznia-Hercegovina a horvát-bosnyák föderáció ellenére nem független államalakulat, hanem protektorátus. ENSZ-főbiztos irányítja, a szerb enklávéval együtt. Mostart elvileg a polgármester és a városi tanács vezeti, melyben csekélyebb lakosságuk ellenére a muszlimok és a horvátok egyenlő számú tagot delegálnak.
A település lassacskán újjáépül, de a háborúra lépten-nyomon szétlőtt házak emlékeztetnek. A múltat és a megosztott jelent nemcsak a Stare Most, hanem az imára hívó müezzinek is szimbolizálják. Bár a turisták rácsodálkoznak, az ottani horvátok idegenkednek tőlük. Horvátot az óvárosban nem nagyon látni, míg a muszlimok kerülik a keresztény városrészeket. Három-négyszáz éve valamennyien szerbhorvátul kommunikálnak – törökül senki sem beszél –, de a jelek szerint ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy a boszniai három nemzet valóban megértse egymást. Mostart és a környező hegyi falvakat az idegenforgalom élteti, ezért a horvát–bosnyák ellentét a felszínen alig látható, de alatta jól érzékelhető. Lehetne mondani, hogy a háború következménye. Talán húsz év béke nem elég ahhoz, hogy feloldódjanak a vallási-etnikai ellentétek. Csakhogy a sorra létesülő mecsetek a szembenállást nemcsak nyilvánvalóvá teszik, hanem kifejezetten szítják.
Vágyálom
A látogató eljátszik a gondolattal: a gyönyörű mostari híd az iszlám hódítás céljaira épült, végül háború pusztította el. Az átkelőt egy vaskos őrtorony és egy erődített laktanya uralja. A lakosság elkülönülése, a muszlim nők fejkendője, a müezzinek kántálása, a városi sportegyesületek és kulturális intézmények kettőssége mind azt mutatják: a zavartalan együttélés napjainkban is vágyálom. Annak ellenére, hogy ötszáz éve, legkésőbb a török uralom megszűnése óta Hercegovinát a Neretva szűk völgyében keresztények és muszlimok egymás mellett lakják. Mostarban az iszlám világiasabbnak tűnik, mint mondjuk Kölnben vagy Párizsban, de nem tudni, a fanatikus imámok hogyan formálják a fiatalok lelkét. Tény, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Bosznia-Hercegovinában is toborzott és toboroz. Noha a lakosság nagy többsége horvát és szerb, az IÁ jelenlétét semmi sem akadályozza. A gyanakvás keresztény, katolikus és ortodox részről egyaránt nemcsak történelmileg indokolt, de a jelenre nézve is. Míg egy horvátnak eszébe sem jut a vegyes lakosságú falvakban katolikus templomot építeni, ugyanott a mecsetek gombamód szaporodnak.
Ezek után felettébb hiteltelen az ateista balliberális pártok hivatkozása a jézusi szeretetre és a befogadásra, egyáltalán a keresztény tanításokra, melyeket nemcsak tagadnak, de kifejezetten harcolnak ellenük. Az iszlám térítő, sőt, hódító vallás, mely az oszmán-török idők óta lendületéből mit sem vesztett. Még Boszniában sem, ahol egy pusztító háború nyomán az addig is kisebbségben lévő muszlimok száma meredeken csökkent, majd gyors növekedésnek indult.
Félünk egymástól
Az a rettenetes nyomás, melynek Európa ma ki van téve, nem új keletű. Annak idején a török a bécsi Kizil Elmára (aranyalmára), a Német-római Birodalomra és Itáliára, vagyis Európa legfejlettebb régióira ácsingózott. A militáns iszlám így tesz ma is. Előbb a centrumot kell elfoglalni és belakni, a peremvidékek hódoltatása ráér. A Balkán, az oláh vajdaságok, Erdély és Magyarország korábban is csupán felvonulási terep volt. Megakadályozta a török terjeszkedést, de annak következményei a térséget ma is sújtják. Napjainkban migránsok százezrei tartanak Németországba, Dániába és Svédországba, azok, akiknek immár Ausztria sem felel meg. Milliók készülődnek, köztük megállapíthatatlan számú hadviselt fiatal, sokan közülük a szélsőséges Iszlám Állam harcosai. Bár a Közel-Keleten és Észak-Afrikában középkori jellegű véres vallásháborúk dúlnak, a migrációs hullámot nemcsak ösztönzik, hanem saját céljaik szolgálatába állítják. Magyarán: a hadszínteret kiterjesztik Európára, sőt, exportálják a síita-szunnita, török-kurd, és egyéb nemzeti és törzsi ellentéteket.
Félő, hogy nem csak a határok átjárhatósága vált kérdésessé. Ami annál sokkal fontosabb: veszély fenyegeti a humánumot, a toleranciát, az európai nemzetek, hívők és ateisták, különböző vallásúak és világnézetűek együttélését, méghozzá a második világháború óta a legsúlyosabb. Épp ebben a helyzetben lett nyilvánvalóvá, hogy a kontinens vezetése megosztott, a politikusok nagy része alkalmatlan, mi több, felelőtlen. Ipari méretű a másokra mutogatás, a liberális ideológiákkal csurig átitatott média torzításai, a teendők halogatása és a kapkodás. A legkézenfekvőbb megoldáshoz egyszerűen hiányzik a politikai akarat. Az önelégült, elkényelmesedett Nyugat ellenzi, hogy Európa határain kívül létesüljenek menekülttáborok, és a bevándorlási kérelmeket ott bírálják el. Pénz kell hozzá, de aránytalanul kevesebb, mint a várható villongások leküzdéséhez, óriási tömegek integrációjához és munkába állításukhoz. Európában ma két Magyarországnyi ember állástalan. A harminc éven aluli spanyol és görög fiatalok közel 30 százaléka munkanélküli. Az elöregedő kontinens bevándorlókkal való szaporítása – nyakló nélkül – nem más, mint a vég kezdete.
E sorok írója Mostarban pár napja megkérdezett egy ottani lakost: sikerült-e Bosznia-Hercegovina népeinek megbékélniük? Közelednek-e egymáshoz a muszlimok és a keresztények? A tömör válasz két szóból állt: Félünk egymástól.
(a szerző író, a Magyar Páneurópa Unió alelnöke)
eredeti cikk: http://sepsiszentgyorgy.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=12545%3Aw-nemessuri-zoltan-mostar-utan&catid=84%3Akoezelet&directory=142&Itemid=142&cal_month=6&cal_year=2018&mod_cal_year=2018&mod_cal_month=6
