SÓS ÁGNES: Szerelempatak. A három év alatt forgatott népmesei hangulatú film egyfajta “paraszt dekameron”, melyben idős erdélyi emberek, a néző számára meghökkentő nyíltsággal beszélnek a testi- és lelki szerelemről. Részlet a dokumentumfilmből.

A szerző célja, hogy az intimitás határait súrolva, vagy azon átlépve olyan mélyre ásson, ahol az illető cselekedeteinek nemcsak okozatai, hanem indíttatásaira is fény derül.

Sós Ágnes az egykori Közgázon, a mai Corvinus Egyetemen végezte  tanulmányait, de mindig a film volt a hobbija. Tizenegy éven át a Magyar Televízióban dolgozott szerkesztőként,  2002 óta önálló dokumentumfilmes, ill. producer.  Nemzetközi körökben ismert és elismert, sokoldalú dokumentumfilmes, alkotásaiban az egyes emberek életét, sorsát közelről, és mélységben mutatja meg.

Filmjei elkészítésekor sokszor éveken keresztül követi nyomon alanyainak sorsát. Az a Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek című alkotása – amely egy kecskeméti születésű hegedűművész testvérpár életét mutatja be, a forgatás közben kiderült, hajdani családi tragédia hatására –, hét éven keresztül készült.

Az Őrült szerelem ez című film készítéséhez ugyancsak éveken keresztül követte a fiatal római katolikus és görög katolikus papok életét.