HORVÁTH JÚLIA BORBÁLA * A kulturális másodrendűség felismerése évtizedek óta folyik Magyarországon, elbeszélése az elmúlt közel egy évben megtörtént, és cselekvési stádiumba lépett.

photo_tumblr

Orbán János Dénes szerint, hogy a kortárs értelmiségi-művész kör a témát miért nem vállalta fel, és illesztette megfelelő súllyal a közbeszédbe, arra „a töketlenség volna az egyik találó fogalom.”

Ennek ellenére, vagy éppen ezáltal óriási történelmi lehetőség  ez a nemzeti kultúra fölemelésére, és méltó bemutatására, illetve a visszatérésre a keresztény európai-, és nemzeti gyökerekhez.

De hol vannak már azok! OJD folytatja:

„Csakhogy ez már a múlté, ezeket a jeles urakat [Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston, Dante, Shakespeare, Goethe stb.] a nyugati bölcsészkarokon már ’halott fehér csávóknak’ titulálják a legújabb bölcsészgenerációk, és helyettük feminista és gyarmati írókat, ’gondolkodókat’ követelnek tananyagként.”

Ha már a feminizmus és a gyarmatizmus egymás mellett említődik, egy közbevetés idekívánkozik.

Hogy az említett fehér csávók – közülük kiemelten Arisztotelész -, milyen szerepet vállaltak abban, hogy a nők története ennyire egyoldalúra sikeredett, vagyis többnyire férfiak írták, továbbá hogy miért jelentek meg a feministák, majd mindez miért eredményezte a gender-őrültség kialakulását (amelyet nem kis mértékben férfigondolkodók terjesztenek a mai napig!), lehet egy másik cikk témája.

A vitasorozatot követő cselekvő stádiumból azonban nem kihagyható, hogy a XXI. századi keresztény-nemzeti kultúra megfogalmazásába beleillesszük a női hangon elmondott álláspontokat. És itt jön az első akadály: miképpen kellene nevezni azon női csoportot, amelynek tagjai többes szerepkört vállalva küzdenek önmaguk, ill. családjuk boldogulásáért, akik megszültek, és megszülik féltve őrzött kincseinket, és közben fogalmuk sincs a biológiai nem relativizálásának problematikájáról, és képviseltetni szeretnék magukat a közéletben?

Röviden, azokat a nőket, akik békés szorgalommal élik hétköznapjaikat, és hagyományosan tökös csávókat szeretnének látni maguk körül.

Az elnevezés nehézkessége ezúttal univerzális, a társadalomtudományok maguk is küzdenek a mindenkori korszakváltások idején – mint jelenleg is -, amikor a posztdemokrácia időszakának definiálásával és elnevezésével próbálkoznak.

A  poszt- és az igazi demokrácia része a nők képviselete, ezért pillanatnyilag ahhoz kapcsolódva vizsgálandó a feminizmus kérdésköre is. A feminista mozgalom eredetileg a nők tanulását, munka- szavazati – és főképpen papíralapú, a férfiakéval egyenlő jogok kivívását képviselte.

S mára mi lett belőle? Szitokszó, amelyet ha valaki kiejt, az genderista femináci, miközben a kedvezményezettek – ősanyáikkal ellentétben -, kendőiket hátrahagyva, kurta szoknyácskában, kibontott hajjal szaladgálhatnak, ha éppen olyanjuk van; a férfiak gyönyörűségére is.

Néhány száz, néhol a világban néhány évtizeddel ezelőtt, mindez még lehetetlen lett volna. A fehérnép állig fűzőzve, csak kísérővel léphetett utcára, és tanácsos volt bután néznie, nehogy túl sokat képzeljenek róla, mert az ellenkezne a sztereotipikusan másodrendű természetével.

Az écát nem kisebb mestertől kapta, mint pl. Immanuel Kanttól (az) Az erkölcsök metafizikájában:

„A szépnem ugyanolyan értelmes, mint a férfiúi, értelmük azonban szép értelem, míg a mienknek [férfiak] mély értelemnek illik lennie, ami egyet jelent a fenségessel.” – írta korának hölgyeiről, amikor a férfiakat „észorientáltnak”, a nőket pedig egyszerű „érzelmi lénynek” minősítették.

Hogy ez a sötét múlt?

Rossz hír, de a jelen borúsabb képet mutat. A feminizmus megannyi kacskaringós keresgélés után, a hetvenes-nyolcvanas években összebútorozott a genderrel, ami eredetileg megint csak más jelentéssel bírt: társadalmi nemi szerep. Ami nem mást jelentett, mint azt, hogy apa is kitörölheti Bercike fenekét, ha anya még nem érkezett haza a dolgozóból, és anyámasszony igazán beüthet egy szöget a falba, nem kell ahhoz férjuramat hazarendelni a kocsmából.

A biológiai nem tetszőleges megválasztása (és a több tucatnyi nemi identitás létrehozása) a szélsőséges gender-ideológia sajátja, amelyet többek között két, khm… nemi irányultságát liberalizáló tudós (egy homoszexuális férfi, és egy leszbikus nő) mesterkedett össze a saját kisebbsége számára, s tartott követendőnek a többség részére. Mindez beépült a balliberális, erősen átpolitizált érdekképviseletbe, és a női tudományok területén felbecsülhetetlen károkat okozott.

E hatással visszajutottunk a klasszikus felálláshoz: hülye nők és agresszív férfiak próbálják védeni igazukat, miközben kiömlik a fürdővízzel együtt a gyerek – már ha van gyerek.

A női érdekképviselet kifejezés elbukni látszik; eredményeivel, tévútjaival és mindazzal együtt, amivé vált.

Ugyanúgy, ahogyan a politikai korrektség elintézte a cigány, a meleg, a civil, a kisebbség, és lassan az Európa kifejezést is.

Nevezzük hát másképpen őket?

A cigányt romának, a homoszexuálist melegnek, mindezeket pedig többségnek, Európát Óperenciának, a feminizmust meg mondjuk cserebogárizmusnak.

Arisztotelész írta a Politikában:

„Isten egyesekbe mindjárt a születésükkor aranyat, másokba ezüstöt, azokba pedig, akik majd iparosokká és földművesekké lesznek, bronzot és vasat elegyített.”

Mai szemmel olvasva ez is értékelhető politikailag pocsék megállapításként, mégsem akarjuk felszámolni miatta az európai fehér ember által létrehozott értékeket.

Arisztotelész az úr és szolga, valamint a tehetség és tehetségtelenség viszonylatra építve jelentette ki fentieket, s a későbbiekben azon apriori jogról beszélt, ami a születést eleve elrendelt jogokkal jutalmazza (v. s. férfi és nő oppozíciója).

Itt lenne az ideje a továbblépésnek, hogy szóba kerüljön a konzervatív feminizmus, ritka ínyenceknek pedig az illiberális gender – de azok megint csak egy másik cikk témái lehetnek.

Most inkább foglalkozzunk azzal, hogy miből lesz a cserebogár.

A válasz egyszerű: belőled, belőlem, kedves Olvasó, s azokból is, akik töketlen nőnek születtek.

Ugyanis feminista minden férfi, midőn nőjében gyönyörködik, s bátorítja, hogy eddze a ruganyos testét, amelyet az ő kedvéért a megfelelő módon felcicomáz, ugyanakkor ne feledkezzék meg elméjéről sem, képezze magát, és járjon el dolgozni, szorult helyzetekben találja fel magát, oldja meg, és intézze el, legyen önálló, okos, modern és kívánatos.

S a drága hölgy örömmel szót fogad, mert ő maga is éppen így gondolta, és szeretné végre megmutatni, hogy őt sem hiába teremtette a Jóisten, s ezernyi teendője közepette még arra is van figyelme, hogy libidója az egekig szökjön.

Tanácsos hát minden felelős férfinak szem előtt tartani a női érdekeket, sőt érdemeket, mivel azok természet adta csoda révén összeforrnak a sajátjaival, és szorgalmazni az anyák, feleségek, lánygyermekek, barátnők, csajhaverok, szomszédasszonyok, nem leszbikusok, nem férfigyűlölők életét meghatározó szempontok megjelenítését.

S hogy a feminista-genderista túlhaladott eszmét követő férfi-női konszenzust miképpen nevezzük el, az a tudomány dolga.