A kapu lehet nyílás valamely falban, mely esetben fölül egyenes szemöldje van, vagy tetszőleges ívben van beboltozva; oldalai majd mindig függőlegesek, csakis az egyiptomi és görög építészetben szélesebbek néha valamivel alul mint fölül.

Kapuk_Intrari deosebite in lume ___

Ha a K. teljesen különálló és fölül nincs szemöldje vagy nincs betetőzve (kert-K. v. valamely kerítésen átvezető K.), akkor az két falazott vagy kőpillér, avagy erős faoszlop (kapubálvány, kapufélfa) közé van beékelve.

Lakóházak, paloták, nyilvános épületek stb. K.-inak architektonikus díszítése minden korszak építőművészének egyik legkedveltebb támája volt, hisz azon keresztül lépvén az ember az épületbe, azt kellett a ház többi alkatrészei között kitüntetni. Már az egyiptomi építészetben majd utolérhetetlen komoly fenségben látjuk a K.-t kitüntetve; a templom körítő falainak K.-ja egyenes szemöldével, széles, polikrom díszítésü keretével, a mellette levő két pilonnal (l. Építészet II. képmelléklet, 15 ába) mint teljesen bevégzett művészi koncepció áll előttünk. Rendkivül festői és díszes a japáni építészet pazar festésü fa K.-ja (l. Építészet I. képmelléklet 2., 3., 4. ábrák) és az indus pagodáknak toronyszerü főbejárója (l. Építészet V. képmelléklet 9. ábra). A görög építészet a templomoknak a perisztil oszlopaitól majdnem eltakart K.-ját v. egyszerüen csak mint a cella falának megszakítását – és akkor minden egyéb dísz nélkül – jellemezte, vagy kisebb méretü ajtófélét tervezett s azt sámbránnal, volutás gyámkövekkel hordott párkányzattal díszítette; e tekintetben az athéni Erechteion K.-ja egyike a legszebb művészi alkotásoknak. A római középületek bejárói szintén egyenes szemöldü, gyámköves párkányzatu ajtók; a vár K.-ikról alább, diadalíveikről (l. o.) másutt van szó. A román és csúcsíves építészet K.-i többnyire rokonok templomaiknak kapuzatával (l. o.; a pozsonyi városház K.-ját l. Építészet VII. képmelléklet 12. ábra). Nagy művészi érzékkel és a legváltozatosabban képezte ki a K.-kat a renaissance. A toscanai stilus a majdnem komor egyszerüségü K.-t kedveli, mint azt p. a firenzei Strozzi-palotában (1. ábra) látjuk. A francia renaissance a K. kiképzésében az olasz nyomán halad, szabadabb felfogással, sokszor ötletszerü, finom architekturával. A német renaissance roppant nehézkes építészeti dísszel látja el K.-ját (l. Építészet XIII. képmelléklet 1. ábra), mig a magyar vagy az olasz nyomán haladva egyszerü és eléggé ízléses (l. Építészet XXVI. képmelléklet 2. ábra), vagy német minta után meglehetős nehézkes, mint p. a gyulafehérvári templom északi mellék-K.-ja. A barokk és rokoko sokszor még a renaissancenál is nagyobb fontosságot tulajdonít a K.-nak; kettős oszlopokkal, kariatidákkal, gainekkel stb. szegélyezi, nagy zárókövekkel, többszörösen hajlított szemöldpárkánnyal koronázza. Igen jellemzők a bécsi császári palota mitologiai alakokkal díszített K.-i, ugyancsak a bécsi arisztokrácia palotáinak (Liechtenstein, Kinsky stb.),a pozsonyi Pálffy-, a budapesti volt Grassalkovics- (l. Építészet XVII. képmelléklet 6. ábra) palotáknak, a Károly-kaszárnyának, a budai várpalotának stb. K.-i.

A vár K.-k, körítő falak K.-i stb. rendeltetésük miatt nagyban különböznek egyéb épületek K.-tól. Egész a puskapor használatáig azok tornyokkal, bástyákkal stb. vannak védve; már a renaissance alatt inkább dekorativ jellegük lesz, mig napjainkban csakis mint olyanoknak van értelmük. A görög építészet erődítvényeinek K.-i egyszerü, minden lényegesebb dísz nélküli nyilások, fölül egyenes szemölddel (l. Építészet VI. képmelléklet 5. ábra) vagy hegyes álboltozattal (l. Építészet VI. melléklet 3. és 4. ábrákat), védő tornyok nélkül vagy azokkal (l. Építészet VII. képmelléklet 2. ábra). A római vár-K. az etruszk nyomán (l. Építészet VI. képmelléklet 10. és 12. ábrákat) boltozott, rendesen felgömbölyü tornyokkal védett, fölül sokszor díszes architekturával. A rómaiaknál oly elrendezést is találunk, hogy kocsik számára nagyobb nyilás v. nyilások mellett a gyalogosoknak is vannak külön bejárói. Valóban megfélemlítő architekturával környezetten és renkivül ügyesen védve látuk a középkor vár-K.-it. A rómaiak széles nyilása itt összezsugorodik; szellemesen szerkesztett vonóhidon át jutunk a K.-ig, megy crénelage-os tornyokkal, kiugró erkélyekkel van védve és a külső szárnyas K. után még két-három, részint szárnyakkal, részint fölülről leereszthető vasrostéllyal elzárható nyiláson keresztül enged csak a várba bejutni. A 2. ábrában a pozsonyi várnak a XV. sz.-ból származó K.-ját mutatjuk be. Igen érdekesek a középkor elején épült mór és arab város-K.-k, különösen Spanyolországban és Egyiptomban. Római mintára többnyire két félgömbölyü toronnyal védettek, mely tornyok egymás között többszörösen kiugró bolthajtással vannak összekötve. 3. ábránk a toledói Napkaput ábrázolja. A renaissance-szal, mint mondottuk, a vár-K.-k jelentősége védelmi célokból mindinkább aláhanyatlik. Architektonikus kiképzésük csak díszítés és mint ilyen sokszor igen előkelő és nemes; védelmi tekintetben semmi értelmök. E korszak vár-K.-inak díszítésére erőteljes oszloprendeket használ, nagy hatásu rusztika architekturával kombinálva (Verona, Velence, Cambrai stb.). A díszítés néha több emelet magasságában halmozódik egymásra és mint ilyen igen gazdag és jól ponderált (Nápoly, Toledo stb.). Minden jelentőségét elvesztette a vár-K. a barokk és rokoko korszakban. Ez akkor már csak egy diadalív-féle római mintára (Páris, Bécs, Gyulafehérvár), majd ez is eltünik és a város területének kezdetét csak néhány dekorativ oszlop, korlát, egy többé-kevésbbé díszes vámépület stb. jelzik.

GONDOLATOK A KAPURÓL
ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA

December 8-án, kedden Ferenc pápa megnyitja a szent kaput, és belép. Belép a Pásztor, és maga után hívja a nyájat. Belép a Kapun, aki a Krisztus. Ő pedig beterel bennünket az atyai Irgalmasság Házába.

A nyitott kapu a győzelem, az élet, az otthon jelképe. Az ókeresztény ikonográfia először ilyen értelemben használja a kapu képét. Az ősi kapu a Krisztus-hívők számára a föltámadás jelképe lesz, a sírüreget elzáró kő az új, a megváltott élet kapuja. Megnyílik a kapu, mert kinyitja az Isten maga. Ezért énekli a keleti kereszténység nagyszombaton, a sírban nyugvás napján a 62. zsoltárt, mert a halott Krisztussal ki akar jutni a halál kötelékeiből, átlépni az életbe.

A későbbiekben a román kor világában a kapu a Krisztus föltámadásában részesítő keresztségre utal, mint egy állapotra, melyben a megkereszteltek már részesültek. A 9-10. század táján jelenik meg a keresztény templom kapuja fölött Krisztus mint ítélkező bíró, aki dönt a végleges bejutás felől. A kapu akkor már átvitt értelemben a „domus aeternalis”, az örök otthon képét idézi, és oda bocsát be, a Jelenések könyve mennyei Jeruzsálemébe. Megjelenik a Szűzanya is, aki egyébként maga az élő kapu, gyakran Mihály arkangyallal, aki „mérlegeli” a lelkek súlyát, a bejutás lehetőségét.románkapu1

Az első szentkaput Szent V. Celesztin pápa nyitotta meg 1294-ben az abruzzói Aquilában. A „perdonanza”, a megbocsátás éve volt az első jubileum az egyház egész történetében, amit 1300-ban követett az első római jubileum, VIII. Bonifác pápa rendeletével.

A sor végén áll Ferenc pápa, aki nemrég Afrikában, a bangui székesegyház szent kapujának megnyitásával egy hete már elővételezte a december 8-i hivatalos nagy római kezdetet, a vatikáni Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitását.

A Közép-afrikai Köztársaság éppúgy nem a világ közepe, mint ahogy Aquila sem volt az. Mint ahogy sem Názeret, sem Betlehem nem volt a mindenség centruma a római impériumban. De az Isten arra rendelte őket, hogy a megváltás kapui legyenek. Félreeső helyek, elvetettek, miként maga az Isten Fia. A Szűzanyáról, az Úr alázatos szolgálóleányáról énekli az egyház, hogy „Porta Speciosa”, Ékes Kapu. Akit befogadott, Ő adta neki az ékességét. Mária énekelhette volna először a názáreti angyalszóra: „Aperite mihi portas iustitiæ”, de helyette csak azt mondta nagy alázattal: „Legyen nekem a te Igéd szerint”.

Hiszem, amikor a szent kapun átlépünk, Isten angyala köszönt bennünket, és a mi készségünktől függ akaratának teljesedése bennünk.

A gyönyörű 117. zsoltár vezesse a lépteinket:

„Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak. 
Ez az Úrhoz vezető kapu, az igazak mennek be rajta.
Hálát adok neked, mert meghallgattál, te lettél szabadítóm.
A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett.
Az Úr vitte végbe ezt: csodálatos dolog a szemünkben.
Ezt a napot az Úr szerezte: ujjongjunk és örüljünk benne!
Uram, küldj szabadulást, Uram, adj áldást és kegyelmet!
Áldott, aki az Úr nevében jön! Az Úr házából megáldunk titeket.
Az Úr az Isten, az ő fénye világít nekünk. Álljatok be a menetbe, legyen zöld ág a kezetekben, egészen az oltár szarváig!
Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, hálaénekkel dicsőítelek!
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.”

(források: Pallas nagylexikon; Egyházmegyei Katolikus Iskolák)