CSŐSZ GÉZA ● Pár hetet töltöttem koraszülötteket szállító rohamkocsikon és a szegedi klinikán. A fotókon egy ikerpár mentése látható. A császármetszés után stabilizálják az állapotukat, majd átszállítják őket a gyermekklinika intenzív osztályára, ahol ellátják őket. Egy héttel később már képesek önállóan lélegezni, és egészségesek.

Magyarországon ma minden kilencedik gyermek koraszülött, azaz 2500 gramm súly alatt, vagy a harminchetedik  terhességi hét előtt jön a világra. A koraszülésnek számtalan oka lehet. Az anya betegségei (például cukorbetegség, magas vérnyomás), az egészségtelen életmód (dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás), a korábbi terhesség-megszakítások, illetve a stressz is hajlamosító tényező. A koraszülések jelentős részében azonban a kiváltó ok nem azonosítható. Évente mintegy kétszáz újszülött hal meg a születés körüli komplikációk miatt.

A koraszülöttek légzése, szívműködése és hőszabályozása rendszerint egyáltalán nem, vagy nem megfelelően működik. Az élet első perceiben, óráiban történő mentésen múlik, hogy a gyermek életben marad-e, illetve, hogy maradandó egészségkárosodás nélkül nő fel.

Lakóhelyem körzetében, Dél-Magyarország négy megyéjében (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része) a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány menti az életveszélyben lévő újszülötteket és koraszülötteket.

A Szolgálat feladata, hogy speciális rohamkocsijával a gyermekeket minél hamarabb a régió legmagasabb szintű ellátó egységeibe, a Szegedi Gyermekklinika, a Gyulai és a Kecskeméti Kórház Gyermekosztályának Koraszülött Intenzív Centrumaiba szállítsa. A nap 24 órájában készen álló mentőegység műszakonként négy főből áll: orvos, nővér, szakápoló, gépkocsivezető. A rohamkocsi átlagosan 45.904 km-t tesz meg ahhoz, hogy a Szolgálat szakemberei évente 1250 gyermek életét mentsék meg.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány felkérésére készítettem a fotókat.  Az elkészült anyagot átadtam az Alapítványnak, akik szabadon használhatják a képeket. Nagyon szervezett, szakszerű, gyors és nyugodt munkát végeznek a dolgozók. Önfeláldozásuk páratlan a mai Magyarországon.

Minden születendő gyermeknek joga van az egészséges élethez, és ahhoz, hogy a minőségi életet élhessen.

fotók:

01 – megérkezés a női klinikára
02-04 – a készülékek beállítása (lélegeztető, hőmérséklet-szabályzó)
05-13 – meghozzák az ikreket és a gyermekmentők stabilizálják az állapotukat
14-30 – az ikrek átszállítása az intenzív osztályra, miközben állandó hőmérsékleten tartják őket, mesterségesen lélegeztetik, és folyamatosan figyelik az értékeket a monitorokon.
31-39 – egy hét múlva az ikrek már jól vannak

(nagyításhoz kattintás a képre, újabb kattintással lapozás)