Szabó Noémi nevével először sportújságok hasábjain találkozhatott az olvasó. De már ott is váltogatta helyét; eredményei kezdetben a szellemi, később a fizikai sportok hírei között szerepelt, manapság viszont azon dolgozik, hogy neve zenés teátrumok színlapján jelenjék meg. Egy biztos: annyival nem fog megelégedni, hogy fa legyen a második felvonás első jelentében.
fotó_fehervar.net
Picike lány ül a sakkasztalnál, de leginkább áll, alig éri föl az asztalt. Jár a szeme, az agya, amikor támadást indít a királynővel, szemben vele a tizennyolc éves lázasan fürkészi, mit gondolhat ez az ötéves, miért tart ő, a nagy tőle. Végül döntetlent ajánl, de a kicsi részére elfogadhatatlan az alku, megy tovább előre, végül lendületből veszít. De megpróbáltad… – vigasztalja a gyerek-bátyja, aki tíz szimultán parti lépéseit képes fejben tartani, s Noémi rövidesen a nyomdokaiba lép; többszörös Magyar Bajnok és korosztályos Európa-bajnoki címet szerez. Egy dolog azonban igen nehezen megy, órákon keresztül egyhelyben ülni és a kockás mezők rejtelmeit fürkészni, gyalogok, futók s egyéb szerzetek sorsát kormányozni (a bajnokság Visegrádon például azzal kezdődik, hogy a parti előtt még gyorsan fölmászik a várfokra, hogy alaposan megszemlélje a valódi harcmezőt). Végül asztal mellett nyer, és újból, és újból; s a megszokhatatlan érzés bűvöli a további években.
Az energiát mindenképpen hasznosítania kell, a sakkasztal mellől irány a tornaterem. A picike valóban a legkisebb a csoportban, az edző vele mutattatja be az új gyakorlatokat: talaj, szekrény, korlát, majd benevezi a diákolimpiára. A végeredmény itt is győzelem. A zsűri elnöke a díjkiosztón vonakodik átadni az aranyérmet, nem érti, a pontozók hogy tudták az indulók korosztályánál jóval fiatalabb kislányt a legjobbnak látni. Kéri, ugyan mutatna valamit, akkor elhiszi, hogy ő volt a legügyesebb a nagyok mezőnyében. Semmiből nem áll ott, helyben ugrani egy flicket (kézen átfordulás hátra), s ha már így esett, akkor egy flicket előre (kézen átfordulás előre), a felnőtt hitetlenségére mindössze egy ellenállhatatlan mosoly a válasz. Noémi boldogan átveszi az érmet, majd teszi tovább a dolgát. Éli az alsó tagozatosok felfedező életét – délelőtt újabb edzések, ahol továbbra is neki kell előtornáznia a megtanulandó gyakorlatokat – délután, ha ereje, ideje engedi, kis lófrálás a fehérvári belvárosban vagy a szomszédos Bory várban, másnap kezdődik minden elölről, kiegészítő sportágakkal színesítve.
Kislány hajnali öt órakor kel, aznap az uszodában kezd, négyezer méter a reggeli adag, benne hatszor száz sprint, és egy kevés erősítés a végére. Utána gyors öltözés, a hajtő nedves még, de azért van a sapka, nyolckor iskola, az első órák bágyadtsága után élesedik a figyelem. Sok a dolog; a tanulmányi- és szép-kiejtési versenyeken is helyt kell állni, további diákolimpiákon indulni, végül jó tanuló- jó sportoló díjat kapni, s azt évről évre újból kiérdemelni. Ebéd után, edzés másik helyszínen folytatódik.
A sakkasztal végleg háttérbe szorul, mert sokkal izgalmasabb igazi lóval vágtatni, akadályon ugratni, erdőn-mezőn futni, célba lőni, vízben alámerülni, azután kitikkadva lerogyni és győzni, győzni akarni, győzni tudni; közben a nagylánysággal bíbelődni. Noémi továbbra is fáradhatatlan, s energiáit levezetendő végérvényesen vált. Figyelmét ezúttal egyetlen tevékenységre szeretné összpontosítani – persze az is rögtön ötféle az egyben –, édesapja szerint az öttusa az a sportág, amiben kiemelkedőt produkálhat. Sok a pótolnivaló, a legnehezebb dió az úszás, ha abban legalább a középmezőnyben végez, nagy baj nem történhet. Az elkövetkezendő években összetettben a harmincadik helyről föltornázza magát a tizenötödikre, végül nagy ugrással minden a helyére kerül; egy újabb Európa-bajnoki érem pedig a vitrinbe; ezúttal csapatváltó-tagként egy ezüst. Edzőtáborok, utazás, barátságok, közös erőfeszítések és sok nevetés; kiválasztottnak lenni csodálatos érzés, de nagy az ára, amit csak boldogan és önként lehet odaadni.
Nagylány felvételire készül, maga mögött hagyja a sportpályákat, nem mintha nem szeretné azt a világot, de mint oly sokszor már, valahogy a sors dönt (és egy Popeye nevű ló). A lovak között is előfordul rosszindulatú, meg kedvesen szerény természetű példány, a verseny előtt húsz perc és öt ugratás áll rendelkezésre a barátkozásra, de a tökéletes védőfelszerelést nem pótolja egyik sem. A sporttársak közül van, aki pórul jár, a ló lába alá kerül, és kész a baj. A rossz példák és néhány balszerencsés sorsolás után racionális és gyors döntés születik: az egészség drágább bármely fényességnél. Tanulni viszont továbbra is kell, sőt szükséges, Noémi meg sem áll a Corvinus biomérnök-szakig, felvételi matek és kémia. Az iskolában alig tudnak valamit változatos előéletéről, viszont néhány közelebbi barát értesül a tervről, ami szintén a produkciók világába vezet, ezúttal zene, tánc, és ének: irány az operett. Előzménye persze ennek is volt. Noémit tizedikes korában Anyáék elvitték a Csárdáskirálynőre, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott benne, de akkoriban volt dolga elég, ezért egyelőre csak dédelgette magában az álmot: kiállni a nagy nyilvánosság elé, és hadd szóljon! Szenvedélyes akarat dolgozik benne, s a korábbiakhoz hasonlóan, gondolkodás nélkül fejest ugrik a… szinte alig is tudja, mibe.
Énekórák, szolfézs, beszédtechnika, tánckoreográfiák betanulása, és heti két-három színházlátogatás a beosztás, nyáron musical-tábor, hogy ne csak a véletlen döntse el a továbbiakat, majd sikeres felvételi következik a színi akadémiára. A társak eleinte itt is alig tudnak róla valamit, megtanulta, hogy fiúk társaságában módjával kell kezelni az ilyesmit, mert a kiemelkedő lányeredmény sem mindig egyenértékű a közepes fiúeredménnyel. Noémit kevésbé köti le e gondolat, mint a környezetét, az akadályok azért vannak, hogy az ember lánya átugorja őket. Megint csak előrenéz, szerényen, és eltökélten halad a cél felé. A sors továbbra is jó barátja, s ahogyan minden eredményes nő mellé elkelne, mögötte is áll egy férfi. Robi sikeres sakkozó, s annak idején, egy versenyen figyelt fel a gyereklány imponáló játékára. Versenyeken találkoztak, időnként segített neki a felkészülésben, majd miután Noémi abbahagyta a sakkot, hosszú évekig alig találkoztak. A véletlen azonban másképp rendelkezett.
Egy alkalommal, amikor Robi és Krisztián (báty) éppen játszottak, Noémi vívóedzésről érkezett haza, s lelkesen mesélt arról, milyen nagyszerű sport az öttusa. Robi szinte azonnal döntött, hogy mellé áll, és rövidesen önzetlen segítője lett. Időnként elment az edzésekre, időt mért, taktikán gondolkodott, tanácsokat adott. Kabalaként időnként ma is elhívja Noémit saját sakkversenyeire, s alkalomadtán a lány – ha már ott van –, benevez a rapid-versenyre, ahonnan nem mellékesen elhozza a bajnoki díjat.
Robinak persze fájt kicsit a döntés, és sajnálta, hogy annyi reményteljes eredmény után véget ért az öttusázás, de Noémi által most már a zene világával ismerkedik. Meghallgatja az új dalokat, elmegy egy-egy operett fellépésre, sőt, zongorázni tanul. Továbbra is azt érzi, amit legelőször, amikor találkoztak, hogy amihez nyúl ez a lány, abban sikeres lesz, s azzal a környezetére hat. Ezért úgy gondolta – más támogatottjai mellett –, a továbbiakban segíti új pályáján, hogy azon területen is eredményes lehessen. Noémi érzi, értékeli a segítséget, de mennie kell, mindig oda, ahol zene szól, s az iskolában, a színháznál egyre gyűlnek köré az emberek, hogy hitet, tisztaságot merítsenek.
