Egyes elgondolkodások szerint léteznek férfias és nőies erények. De vajon e tradicionális felosztás helytálló-e, és lehetséges-e boldogulni általa a XXI. században?
fotó: Sebestyén László
portfólió: http://www.fotosebestyen.hu/
Az ember az, amit cselekedetei tükröznek. A morális döntéshozatal pszichológiai tényezői a külvilágból, mások cselekvéseiből vett mintákból, és a döntéshozó-cselekvő saját elméleteiből, és önmagáról alkotott képe által jelenik meg.
A többiekétől eltérő döntéshozatalt a pszichológiai tényezőkön kívül demográfiai meggondolások is befolyásolják. Olyanok az életkor, a családi helyzet, a vallás, nemzetséghez tartozás, képzettség, munkakör és munkaviszony, egyéni hitrendszere és attitűdje. Mindezek ugyan behatárolják a cselekvés etikusságát, de egyértelmű kapcsolat a döntések morális vagy amorális jellege között nem fölfedezhető. A nemi szerepek teljesítésének terén annak megállapítására, hogy ki szabálytalankodott, kényes mechanizmus alapján dől el, mert a szabályok leírt formában nincsenek rögzítve, mindössze az illik/nem illik, illetve a hallgatólagosan elfogadott rendszerek szerint öröklődnek anyáról leányra. Például illik a nőnek háttérben maradnia, a férfi karrierjét előnyben részesíteni, a háztartást rendben tartani, gyermeket szülni, azt gondosan nevelni, betegség esetén gondoskodni, lemondani, szolgálni, és hallgatni, hallgatni. E szabályrendszer elemeit mindenki ismeri, és a többség betartja, valamint a helyes viselkedés sémáit a kollektív tudás részeként kezeli.
A viselkedés magyarázatához adatforrással továbbra is az egyéni viselkedés szolgál, és a környezeti hatásokra adott válaszokban nyilvánul meg, amelyek eltérnek a korábban elfogadott normarendszerektől. A férfi- és női mentalitásváltozás is ebbe a kategóriába tartozik, azonban semmiképpen sem genetikai defekt, sokkal inkább következmény, az ember, a társadalom és a technika fejlődésének hatására „kitermelődött” válasz, amely gyökeresen megváltoztathatja a férfi-női szerepeket, azokon keresztül férfi és nő viszonyát. A nemi sztereotípiáktól eltérő viselkedésformák megszegésének hivatalos retorziója a szabályok rögzítetlensége miatt többnyire elmarad, és a jelenséget a kulturális kódok helytelen értelmezésének tartják.
A kódok közé tartoznak például az erkölcsi intelmek. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan éljünk, mivé kellene válnunk, és azt miképpen érhetjük el, az idők kezdetétől a cselekedeteinket befolyásoló erények összefoglalásában kapjuk útravalóul. A filozófiai értelemben vett erényesség erősen árnyalt, és nemcsak nőkre kiterjesztett fogalomrendszer, aktualizált tartalmánál fogva pedig mindkét nemre kell vonatkoznia, mivel azokon keresztül válhat az egyén nemétől függetlenül kiválóvá.[1] André Comte-Sponville 1995-ben megjelent művében az erényeket kortárs értékek mentén taglalja.[2] Elöljáróban üzen leendő támadóinak, akik szerinte majd azt kifogásolják írásában, hogy az erényeknek nincs neme, és kis árnyalással állítja, hogy az erényességnek is van férfias, illetve nőies módja. Például a férfi bátorsága, nagylelkűsége vagy szeretete nem azonos a nőével; s közülük egyedül az igazság abszolút egyetemes, vagyis aszexuális. Mindezt Diderot-ra hivatkozva magyarázza, mert: minden erény vágyból fakad, miáltal nemének kell lennie.[3]
Fő erények: udvariasság; hűség; bölcs elővigyázatosság; mértékletesség; bátorság; igazságosság; nagylelkűség; részvét; irgalmasság; hála; alázat; egyszerűség; türelem; tisztaság; szelídség; jóhiszeműség; humor; szeretet. A tradicionális gondolkodás részére világosan kirajzolódik, hogy mely erények sorolódnak tisztán a férfias, és melyek a tisztán nőies sztereotípiák közé. Az udvariasság, a bölcs elővigyázatosság, a bátorság, az igazságosság, a nagylelkűség, a humor, inkább férfierény, míg a hűség, a részvét, az irgalmasság, a hála, az alázat, a türelem, a tisztaság, és a szelídség női. Amelyek kimaradtak – a mértékletesség, az egyszerűség, a jóhiszeműség, a szeretet – főleg a vallási tanításoknak köszönhetően váltak mindkét nem sajátjává.
Az általánosnak szánt erények azonban mintha inkább női princípiumok volnának, és az erényességet mint egyes tulajdonságot, sőt elvárást, különösebb taglalás nélkül a nő részére kinyilvánított alaptulajdonságok közé sorolják. Amolyan biztos, ami biztos alapon, jelzik vele a női nem helyét és feladatát a felsőbbrendű férfi által meghatározott skatulyában. A férfi és női elvárások között éles határ húzódik, mely kijelentés nemcsak az ókori- és középkori irányadó filozófusok elgondolásaira igaz.
Mindezek közül Sponville – talán szubjektív tapasztalataiból merítve – a szelídséget a legnőiesebb erénynek tartja. Amolyan erőszak nélküli bátorságnak, keménység nélküli erőnek, düh nélküli szeretetnek. Mindezek szép szavak, belső tartalmuk azonban vitatható. Mert vajon alapjában véve nem mégiscsak alkati kérdés, hogy nemétől függetlenül ki hogyan bátor, erős vagy miképpen szeret? Mindhárom kijelentés a bevált sztereotípiákra épül, miszerint nő ne legyen agresszív, durva vagy kegyetlen. A nő hozza a békét, a megértést, vagyis a szelídségével a megnyugvást, s önmagáért beszél – írja –, ha anyát látunk gyermekével, esetleg Jézus vagy Buddha képét. Akik viszont férfiak voltak, ezek szerint nőies erénnyel. Érvként Sponville felhozza, hogy pl. a nagylelkűség (férfias) jót akar a másiknak, míg a szelídség (nőies) viszont nem akar ártani neki; a részvét szenved a másik fájdalmától, a szelídség nem hajlandó szenvedést okozni. Persze így végig lehetne venni az összes erényt, és ha az aktivitás-passzivitás nézőpontjából minősítjük őket, megintcsak a nemi sztereotípiák sokat próbált mezsgyéjén haladhatunk: passzív erény az alávetettség, az elfogadás, a tisztaság (stb.), vagyis női erények.
A cselekvés sem nyüzsgés vagy puszta türelmetlenkedés, miáltal a passzivitás sem tétlenség vagy lustaság, sokkal inkább valamely spontán jóság. A magyarázatok legtetszetősebbike, hogy mindezek nem létezhetnek bölcsesség nélkül, amely a cselekedetek kiindulópontja, és ily módon a női tulajdonságok is magasabb kategóriába helyeződnek, a férfias kategóriák közelébe. Mindezek azonban ugyanúgy a komplex sztereotípia részei, mint az, hogy az asszony a valahol, mellyel a női megfoghatatlanság, az örök kiismerhetetlenség, a bizonytalanság, az árnyék, a nedves, a Hold, s mindazon évezredes jellemzők beletartoznak, amelyek a nőt, a férfival szemben a homályban tartják. [4]
A szelídség – írja Sponville – aláveti magát a valóságnak és a hétköznapoknak, szemben a „rátarti és türelmetlen hímmel” (Rilke). A görög kultúrkörben a praotész (szelídség) mindenképpen a háború, a düh és a durvaság ellentéte, a másokkal szemben kinyilvánított jóindulat alapegysége. A szelídség egyfajta középút a lobbanékonyság és a halvérűség között, amely távolság rengeteg árnyalatot tartalmaz. A szokásos kérdés ez esetben is fölmerül: mihez ill. kihez képest? Amúgy a helyénvaló düh esetében a szelídség bambaságnak látszódhat, a bizonyos ponton túli tűrés (pl. mások bántalmazásának elnézése) pedig rabszolgalelkűségnek. E ponton az Evangélium egyik alaptanítása kerülhet szóba, melyet Jézus a Hegyi Beszédben mondott „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért, fogat fogért! Én pedig azt mondom nektek: Ne szállj szembe a gonosszal, ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is.” (Máté Ev. 5:38-39.). Mindezek jelképesen is érthetők, de mára a közbeszédben sokkal inkább a követhetetlen túlzások kategóriájába esik. A mérlegelés utáni cselekvést a körülmények befolyásolják, miáltal valószínűleg bizonyos mértékű erőszak is lehet elfogadható (pl. egy gyerek támadóival szemben kifejtett agresszió), és a szelídség ebben az esetben nemhogy erény, hanem cinkosság az agresszorral.
Mert amíg a gyilkosság elítélendő, az abortusz támogatott, sőt, több esetben nagyobb bajt megelőzendő kívánatos döntés lehet, és kérdés az is, hogy a halálbüntetés és az életfogytiglan között valójában melyik a rosszabb. Mi tehát az elégséges erény? Létezik-e abszolút erény? Nyilván nem. Az élet értéke és megéltségének módja roppant viszonylagos. Kezdődik azzal, hogy kultúrkörünk tagjai nehezen birkóznak meg a halál eljövetelének természetességével, és nehezen fogadják el, hogy az élet halállal jár.
Az erények egyike, melyet szintén női erényként kezelnek, holott annál sokkal értékesebb, mintsem efféle kisajátításban részesüljön: a tisztaság, a lányság ismérve. Sőt evidenciája, mivel a szexualitásal kapcsolatos alapreflexiónak számít, mely felülemelkedik a testiségen anélkül, hogy kevésbé lenne izgató vagy vággyal telített, „ fény a fényben, mintha se a szerelem, se a vér nem mocskolhatná be”.[5] Nem kétséges, hogy a tisztaság ebben a formában az erkölcsösség szinonimája; az éteri test és lélek magasztossága, a bűntelen és erőszakmentes vágy megtestesítője, az elbűvölt vonzalom, a szent test csodálata, a szeretet kitüntetett jelzője. A tisztaság előidézhető, míg például a szeretet nem, viszont a megtisztulás komoly lélekmunkával jár, s általa megjelennek a többiek, s ily módon talán az univerzális moralitás, hiszen az összes felsorolt erények alappillérét képzi, valamely keveredés nélküli erkölcsösséget.
Létezik-e hát női erény? A férfi-női szerepek változásának filozófiai taglalása mára komoly szakirodalommal rendelkezik. Ehhez kapcsolódóan többen föltették a megelőző kérdéseket, pl. hogy: Van-e a nőknek történelmük? Van-e feminista filozófia? Van-e feminista etika?[6] A nőtudományok határozott filozófiai értelmezést nyertek, és a direkt lázadás korszakának lezártával, a konklúziók levonása után elérkezett a nemek konszenzusának gondolata. A folyamatot a posztfeminista irányzatok fölgyorsították, és már nemcsak a sztereotípiák elbeszélésével foglalkoznak, hanem sokkal inkább a biológiai- és társadalmi nem szétválasztását tűzik célul. A következő állomás rámutatni arra, hogy a nők hogyan függetlenedhetnek a korábbi sztereotípiáktól, és arra, miképpen mehet végbe a leválás az androcentrikus felfogás alkotta reflexekről.
A korábbiakhoz képest jelentős filozófia elmozdulás annak rögzítése, hogy minden döntéshozatalban részt vehessenek azok, akiket a mindenkori döntések érintenek, és nemétől függetlenül senkit ne lehessen megfosztani attól, hogy saját cselekedeteit ily módon is kontrolálhassa. Mindez az előzőkben fölvetett morális alapokon nyugvó döntéshozatal egyoldalú irányultságát korlátozná azzal, hogy a nők saját maguk határozhatnának arról, milyenek szeretnének lenni.
Horváth Júlia Borbála
[1] Spinoza: „Erényen és képességen ugyanazt a dolgot értem; azaz az erény, amennyiben az emberre vonatkozik, maga az ember lényege, vagyis természete, amennyiben hatalma van olyasmit megtenni, amit pusztán az ő természetének törvényeiből érthető.” Etika IV, 8. meghatározás (258.o).
[2] André Comte-Sponville, 1998.
[3] Uo: 222: Levél Falcomet-hoz. 1767. július. In: Ch. Guyot, Diderot par lui-même. 37. o.
[4] C. Lévi-Strauss: 1979:536
[5] Uo: 210.
[6] Joan Wallach Scott (2001, Balassi); Van-e a nőknek történelmük? Hell Judit (2006, Áron): Van-e feminista filozófia? Annamarie Pieper (1998, Áron): Van-e feminista etika?
