HJB * Simon Béla: ’A kitartás kevés. Az elszántság kevés. Ide megszállottság kell!’ Juhász Adrián: ’Az ember akkor is továbbmegy, ha már nincs remény!’ Világ- és Európa-bajnok evezősök. Klub: Tiszai Evezős Egylet/Pénzügyőr Sportegyesület Edzők: Ficsor László, Eros Goretti

Két óriás közeledik, másfél fejjel a mezőny fölé magasodnak a kávéházi forgatagban. Nap barnította arccal, jókedvűen érkeznek; első szóra jöttek; profik ők, ahogyan az eredményeik is. Simon Béla és Juhász Adrián nevét jó ideje tanulgatja a sportág. Pályafutásuk eddigi csúcspontját 2017-ben, a felnőtt Evezős Világbajnokságon elért első helyezés jelenti, amelyet kormányos kettesben értek el. Kora nyári, igazi evezősidőben beszélgetünk, gyönge északi szél fúj – mert vízi ember mindig megnézi a széljárást, bárhol is jár.

Csak nem edzésről jöttök?

  • Itt voltunk a Margitszigeten, ugyanis meghatározott időközönként feljárunk Budapestre, orvosi mérésre, és terheléses vizsgálatra.

Egy sportoló életében ez nyilván mást jelent, mint a ’civil’ ember részére.

  • Természetesen, a rengeteg edzés mellett elengedhetetlen az állandó ellenőrzés. Az eredmények befolyásolják az edzéstervet, az étkezést, a pihenést.

Látom, Adrián, most is tudatosan választottál.

  • Hát, ahogy vesszük; ez ma már a második ebédem; saláta, grillezett csirkehús, rozsos kenyér; de a hagyományos magyar ételeket is szeretem.

Gondolom, amikor elkezdtétek a sportolást, már a testi adottságaitok miatt is kitűntetek a társak közül. Béla?

  • 1999 telén az unokabátyám vitt le először a szolnoki evezősházba. Előtte kosaraztam, a 191 centiméteres magasságommal ott most, az erős középmezőnybe tartoznék. Párevezősként kezdtem, 2000. február 29-én, négypárban szálltam először vízre. Nevelőedzőm Molnár Dezső volt.

Adrián, te is ilyen pontosan emlékszel vissza a kezdetekre?

  • Bélát nehéz felülmúlni precizitásban; hihetetlenül jó az emlékezőkészsége. Nálam kissé összemosódik a múlt, mert édesapám hobbi-evezős volt. Kiskorom óta hallottam a szakkifejezéseket, mint például kielboat, villa, tulipán. Apu folyamatosan piszkált, hogy sportolnom kellene. Eleinte vízlabdázással próbálkoztam, de nem igazán tetszett, utána búvárúszással. Végül, 2001-ben az evezés győzött!

A fiúk mosolyogva összenéznek, 2009 óta félszavakból is értik egymást, hát még az apróbb rezzenésekből. Hogyan kell egymás árnyékaként mozogni a hajóban, sóhajtásból lemérni, hogy most indul a hajrá, előbb, mint máskor, mert ma mindenképpen nyerni kell.

Béla:

  • Ifiben, és junior U23 korcsoportban még másik párral eveztem. 2006-2008 között voltak értékelhető helyezéseim négyesben és peroarban. Legjelentősebb abból az időszakból a felnőtt európa-bajnoki hetedik hely. Olimpiai kvalifikációt azonban nem tudtunk szerezni. Némileg csalódást jelentett, hogy nem jutottunk ki, és azt követően volt egy komoly beszélgetésünk Adriánnal, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk együtt.

Adrián:

  • Az eleje nekem is változatosan alakult, leginkább keresgéléssel telt. Serdülőben váltott evezős voltam, s miután nem találtam megfelelő partnerre, beültem a szkiffbe, később dublóba, négypárba. 2006-2008 között az ifjúsági Európa Bajnokságon, és az U23-as VB-n értünk el helyezéseket, de döntőbe nem jutottunk. Aztán Béla megkeresett, hogy éppen nincs evezőspartnere, az enyém pedig nem fejlődött megfelelő mértékben, így elhatároztuk, hogy összeültünk.

És máris érzékelhető javulás állt be, jöttek az eredmények…

Béla:

  • Az első évben, a müncheni világkupán ötödikek lettünk, az U23 VB-n ezüstérmesek, és a többi nemzetközi verseny mindegyikén sikerült döntőbe kerülnünk, és kivívtuk a londoni olimpián indulás jogát. Nem várt egészségügyi problémák miatt azonban változtatni kellett a csapat összetételén, és Széll Domonkossal indultam.

Hogyan sikerült összeszokni az új párral?

Béla:

  • Gyorsan, de az időt nem tudtuk átugrani. Az evezés, ami mérhetetlenül kifinomult mozgást, csiszolt technikát követel, nem az a sportág, amelyben egyik napról a másikra lehet helyettest találni, vagy pótolni egy több éven át tartó közös munkát. Mindenkinek kialakult stílusa van, illetve helye a hajóban, ahol jól érzi magát. Én például nem tudok, csak sztrók, vagyis vezérevezős lenni. Bár Domonkossal nem kerültünk be az olimpiai döntőbe, pár hónappal később, a szeptemberi Európa- Bajnokságon a hatodik helyen végeztünk.

Angyal szállt át… Mondják néha, s mindhárman elnézünk valahová, ki-ki a maga életében keresgél emlékek, mondatok után, amelyek a kudarcról, az apátiáról, az azt követő szikráról, és a feltámadó lendületről szóltak. ’A sport tehát mindenre megtanít.’

2013-ban újból Adriánnal edzettetek a saját hajó nemben, de egy évvel később négyesben indultatok. Megváltozott valami?

Béla:

  • Júniusban peroarban álltunk rajthoz az EB-n, és ötödik helyen végeztünk, a VB-n tizenkettedikek lettünk. De a következő évben, kikapcsolódásképpen kipróbáltuk a non-kox négyest, amellyel a kisdöntőig jutottunk. Végül visszaültünk a kettesbe, és az Egyetemi Világbajnokságon, valamint a 2015-ös Universiadén aranyérmet nyertünk. Mit mondjak? Mélyről lehet nagy lendületet venni.

Az valamiféle taktika, hogy a versenyzők keresik a lehetőséget, melyik számban ritkább a mezőny, vagy egyszerűen bizonyos versenyszámok jobban fekszenek nekik?

Adrián:

  • Nyilván megfontolandó mindkét szempont, de néha valóban jól esik a változatosság. Lényeges szempont, amely sok mindent eldönt, hogy valaki mennyire csapatember, s ahogyan Béla már utalt rá, a tagok mozgása mennyire harmonizál. Előfordul, hogy edzésen, szórakozásból helyet cserélünk, hogy megérezzük, milyen a másik poszton, de végül mindig visszatérünk az eredeti beüléshez. Persze a vízen kívüli tényezők is fontosak, vagyis kijövünk-e egymással a parton. Én borzasztóan szerettem volna bizonyítani; a társamnak, az egyesületnek, a családomnak. Nagy lendületet adott hozzá, hogy 2015-ben mindketten az Év Egyetemi Sportolója címet kaptuk. 2016-ban az ergométeres EB-n is elindultam, egyéniben a hatodik helyezést értem el. Végül a luzerni pótkvalifikációs versenyen kivívtuk a jogot, és mehettünk Rióba.

És hogy találtatok rá a kormányos kettesre? Sokan viccelődnek azzal, hogy minek kormányost cipelni, ha anélkül is halad a hajó.

Béla:

  • Sőt, gyorsabban halad… De ez csak részben igaz. Hihetetlenül nagy hajtóerőt jelent a közvetlen buzdítás, és hogy semmi másra nem kell figyelned, csak arra, hogy teljes erőből evezz. Az ötlet egyébként az enyém, hogy üljön be valaki elénk. Hogy miért? Kíváncsiságból talán, és elég erősnek is éreztem magunkat hozzá. A kormányos kettes nem olimpiai szám, de arra gondoltam, a váltással felfrissítjük magunkat, hiszen hosszú ideje csináltuk ugyanazt. Remek erőpróba nehezebb hajóban, és súllyal edzeni, azt terveztem, hogy sokat erősödünk tőle.

Kolláth Vanda személyében egy leányt választottatok a posztra, amely tény nemzetközi viszonylatban is ritkaság. A sikeres férfiak mögött továbbra is a nő keresendő?

Adrián:

  • Ennél egyszerűbb a helyzet! Mindössze arról volt szó, hogy nagyon nehezen találtunk 55-60 kilogramm súlyú férfikormányost, és a versenyszabályok éppen a kétezer-tizenhetes évtől kezdve lehetővé teszik, hogy férfiegységnek női kormányosa legyen. Vanda egyébként maga is gyakorlott evezős, aktívan is átélte az edzéseket, a versengést.

Aki látta a világbajnoki döntő futamotokat, az nem felejti el egykönnyen! A Nemzeti Sport: Ötszáz méter libabőr – a magyar vb-arany sztorija címmel tudósított róla, és a közösségi oldalakon több százan osztották meg a felvételt, köztük olyanok, akik életükben nem láttak még evezőshajót. Ötszáznál harmadikok voltatok, előttetek az ausztrálok és az angolok, ezerötszázig a harmadik-negyedik helyen álltatok, az első öt másodperccel vezetett a mezőny előtt, ami így utólag, még az eredmény tudatában is behozhatatlannak hátránynak tűnik.

Béla:

  • Nagyon jól sikerült, tudatosan felépített pályát eveztünk. Elsődleges célunk volt a megfelelő utazósebesség megválasztása, ezer méter után pedig robbantottunk. Fél távnál éreztük, hogy szalad alattunk a hajó, és sok van még bennünk, ezért hosszú finist nyitottunk. Nagyon feldobott, hogy a döntőben, a szerencsének köszönhetően profi hajóban küzdhettünk. Az elődöntőt még a bérelt, harmincéves ócska bárkában húztuk le, ami erőteljesen behatárolta a lehetőségeinket.

Adrián:

  • A hajónk állapota nemcsak az eredményességben, hanem lelkileg is visszavetett bennünket! Óriási szerencsénk volt, hogy a középfutamból búcsúzó francia csapat kölcsönadta a saját hajóját, egy idei építésű csodát. Össze sem lehetett hasonlítani a miénkkel, nem törődtünk vele, hogy normál esetben hetekig tart, amíg az ember bejárat egy hajót. Két napunk volt rá, hogy megszokjuk. Nagyon hálásak vagyunk érte, rendkívül sportszerű gesztus volt a részükről, hogy végül is az ellenfeleiknek segítettek.

Az utolsó kétszáz méterre vissza tudtok emlékezni? Milyen csapásszámmal mentettek akkor?

Béla:

  • Harmincnyolcról folyamatosan emeltünk, a végére ötvenhat-ötvenhét lett a tempó!

Vanda szinte kirepült a kormányos ülésről. Mit mondott nektek? Most húsz csapás, még tíz, ilyesmiket?

Béla:

–     Egyszerűen bekiáltotta, hogy az ausztrálok ellőtték az összes patronjukat! Ez hatott ránk a legjobban!

Adrián:

  • Én csak halványan emlékszem rá, de Vanda elmondása szerint végigüvöltöttem az utolsó 250 métert, biztatva Bélát is.

Hogyan fogadtak benneteket a győzelem után?

Adrián:

  • A világbajnokságot Floridában, Sarasota-Bradenton városban rendezték. Meglepően sok kint élő, magyar származású szurkoló jött el, hogy végigkövesse futamainkat. Nagyon lelkesek voltak, és jól esett a támogatásuk. A verseny után egy magyar házaspár éttermében ünnepeltünk. Sajnos azon én már nem vehettem részt, mert két héttel később, a franciaországi Thonon-les-Bains-ben indultam a Tengeri Világbajnokságon. Partnerem Pétervári- Molnár Bendegúz volt, akivel kétpárevezősben aranyérmet szereztünk.

Két hét alatt két vébé cím, nem rossz termés! Milyen távon indultatok ott, és hogy zajlott a verseny?

Adrián:

  • A verseny a FISA által elismert hivatalos világbajnoki futam. A mi mezőnyünkben hatvannyolc páros indult, a döntőbe húszan jutottunk be. A táv 6000 méter volt, amit 25:06.50 perc alatt teljesítettünk. Nagyon büszke vagyok arra az eredményre is!

Béla:

  • Idehaza különösen nagy volt az öröm, mivel tizenkét év után született aranyérem. Adriánt családi szálak fűzik Nagykörűhöz, amely mintegy harminc kilométerre található Szolnoktól. Ott, a helyi művelődési házban rendeztek fogadást nekünk, és élménybeszámolót is tartottunk. Vastapssal kísértek bennünket, közösen elénekeltük a Himnuszt, a Petrovay iskola ének-zene szakos tanulói, és a környékbeli római katolikus esperes-plébános atya vezetésével a diákok dallal köszöntöttek bennünket. Megejtő élmény volt látni, hogy annyian szurkoltak nekünk, és örülnek az eredményeinknek!

Adrián:

  • Száznyolcvannégy országban rendeznek evezős versenyeket; külföldön az első három legnépszerűbb sportág között tartják számon, jócskán megelőzve például a kajak-kenut. Az olimpián, a rengeteg résztvevő között kifejezetten büszkeség volt evezősnek lenni.

Béla:

  • Szolnok sem bővelkedhetett világbajnokokban, bár az itteni első sportegyesületet 1901-ben alapították. A két világháborúban az épület a hajóparkkal együtt elpusztult. Később a sportág iránt elkötelezett polgárok adakozásból hajókat vásároltak, és az eredeti helyén újjáépítették a csónakházat, amely napjainkban is a Szabadság tér 9. szám alatt található.

Miben változtak hétköznapjaitok, miután megnyertétek az aranyérmet?

Adrián:

  • A felkészülés költségeit eddig a klub, és hát be kell vallanunk, javarészt a szüleink állták. Most viszont önálló jövedelmünk keletkezett, amely még mindig csak töredéke más sportágak hazai versenyzőiéhez képest. Havi pár százezres tételről beszélünk; kettőnknek összesen. Kaptunk új hajót, illetve jutott az egyesületnek két szkiff is.

Ki készített fel benneteket a versenyre?

Béla:

  • Olasz edzőnk, Eros Goretti, a korábbi szövetségi kapitány. Nekünk ő jelenti a profizmust. A világbajnokságon a kölcsönhajót is neki köszönhetjük, mivel a gyártó cég olasz volt, ezért könnyebben közbenjárhatott. De nem feledkezünk meg Dezsőről sem, aki annakidején megtanított evezni!

Ezek szerinte ez amolyan távkapcsolat, és javarészt önállóan edzetek. Milyen metódust követtek?

Adrián:

  • Erossal pontosan kidolgozzuk előre, mikor mit csináljunk. Edzéstervet ír, és bizonyos időközönként ideutazik. Az időméréseket magunk végezzük, a taktikát, s hogy éppen hol tartunk, közösen megbeszéljük. Legfőbb célunk most, a 2020-as olimpián jó eredménnyel hazatérni, ezúttal kormányos nélküli kettesben.

Gondoltok arra, hogy már nem aktív versenyzőként egyszer a sportág közelében tevékenykedtek majd?

Béla:

  • Adriánról tudom, hogy ő nem szeretne, én viszont már a végzettségemből fakadóan is szívesen megpróbálnám. Rekreáció- és egészségfejlesztést tanultam, illetve szakedzői diplomát szereztem a Testnevelési Egyetemen. Kifejezetten szeretnék edző lenni!

Adrián:

  • Soha nem fogom elfelejteni az evezést, hiszen benne és általa nőttem fel, viszont amennyire csak tőlem telik, szeretnék a sportág, illetve az egyesület támogatója maradni.