Ajánló a kötethez:

A folyók, patakok, csermelyek, folyócskák, folyamok mind a tengerekbe tartanak. Ők a föld testének erei. Az író, aki ezúttal a leírásukra vállalkozott, folyamatosan magasra teszi a lécet. A Dunáról írt már könyvet, most a legmagyarabb folyó, a Tisza került sorra.

Márpedig aki a Tiszáról ír, az rólam is ír, mert az én világhelyem a Marostorok Szegednél, amelynek főutcája maga a folyó.

A szabályozás felbőszítette a Tiszát, ezért is mosta el a falut Szegedből, 1879-ben. Ugyanis felülről kezdték átvágni a kanyarjait, hatalmas árterületét, és felgyorsult a sebje, vagyis sodrása.

Ez a folyószociográfia irodalmi, és nemcsak természeti leírásokat, magyarázatokat ad, hanem történelmi, gazdaságföldrajzi eseményeket is ábrázol. A parton megtörtént szinte minden fontos jelenségre reagál, de a főhős, egy merész embernő, Fecske szerepeltetésével, valójában a regény területére is behatol.

Miután végighajózta a folyót, Fecske „némi csalódottsággal szemlélte, hogy a [Tisza] 962 kilométert megtéve, önállóságát feladva miként rohan egy másik folyó karjaiba.”

Olvassátok el ezt a könyvet!

Temesi Ferenc

Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, forgatókönyvíró, MMA rendes tag