HJB ● A nemi szerepek kiosztásában a bizonytalanság egyre nő, mert a bizonytalanság maga a nő – a férfiak szerint. Az interjúcsokor folytatása.

fotó: Puskás Ivett további képei az OU-ban: http://oroszlanosudvar.hu/2013/06/05/napkapocs/

fotó: Puskás Ivett
további
képei az OU-ban: http://oroszlanosudvar.hu/2013/06/05/napkapocs/

A nők körüli elégedetlenséget a férfiak részéről az elvárt és a teljesített szerep közötti különbség okozza, s a nők legtöbbször maguk sem tudják, melyiknek feleljenek meg. A racionalitás kerüljön-e előtérbe, hogy intellektuális versenytársként mutatkozzanak, vagy az elsődleges ösztön, hogy nőiességük révén tessenek a férfiaknak. A helyzet kezelése nem könnyű, főleg azért nem, mert – ahogyan az interjúkban többen elmondták – racionális döntés esetén a férfiak nagy része mintegy varázsütésre megváltozik, és ellenfelet lát a nőben. Az pedig csak látszólag nagyszerű karrier. Az öntudatos, felkészült nőt mintha keményebben kezelnék a férfiak, mint az öntudatos, felkészült férfit – ez utóbbit méltó ellenfélként emlegetik –, és sokszor indokolatlanul heves támadásokat intéznek ellene, vagy rosszabb esetben egyszerűen semmibe veszik. Ha az eredménytelen, és a nő rendre visszaüti a labdát, következik az övön aluli megjegyzés: talán nem is nőből van? Minderről az alábbi férfi és női vélemények hangzottak el/íródtak le. Egyik Nő:

„Gyakran hallom a női vezetőkkel kapcsolatban azt a kritikát, hogy ’túl férfiasak, átveszik a férfias mintákat’, ahelyett, hogy nőiesen próbálnának érvényesülni. De lehet nőiesen érvényesülni férfiak között? Például, ülök egy kávézóban három férfival. Ha nőiesen viselkedem, nem vágok a szavukba, nem a megfelelő ’férfias’ stílust használom, akkor ülhetek ott kukán órákig, egyszerűen nem jutok szóhoz.”

A férfiak naponta találkoznak tudatos, szellemileg fölkészült, netán csinos nőkkel, és elbizonytalanodnak, mert nem arra a helyzetre tréingeztek. Olyankor ők is nehezen tudják eldönteni, melyik érzékükre hallgassanak. Az ősi ösztönre, mely a dominanciát és a hódítást programozta beléjük, vagy a hűvös racionalitásra, ami a munkát és vetélkedést hívja elő? Máris kész a belső ribillió: dolgozzunk és vívjunk, vagy menjünk inkább kávézni? Másik Nő:

„Például egy üzleti tárgyaláson, annak ellenére, hogy sorsdöntő minden mondat, a kávé utáni első percek általában a női kolléga felmérésével kezdődnek. Főleg a férfipartnerek részéről, akik próbálják ’levenni’, milyen hangulatban vagyok, hat-e rám aznap az udvarlás, amivel megkönnyítenék a helyzetüket vagy nehéz napjaim vannak-e éppen. Van-e magánéleti gondom, miért vagyok kövérebb vagy soványabb az előző találkozó óta, és próbálnak e szerint kalkulálni. Persze én rögtön látom rajtuk, miért fürkésznek annyira, de az első reakciómnak nőiesnek kell lennie, és csak mosolyogni, mosolyogni rájuk, pedig a fő célom nekem is az üzlet megköttetése, sallangok nélkül, mégpedig úgy, hogy az nekem, és azoknak, akiket képviselek, legyen kedvező.”

A férfi-nő munkakapcsolatokban egymással párhuzamos érzelmi szálak futnak, a háttérben rendszerint külön játszma zajlik, s a felek a nő-nő és a férfi-férfi nexusban szokásos érzékelésen túlmutató területet pendítenek. A felek külső feltérképezése néhány pillantással megtörténik, az érzékelés mindkét félre hat, és előbb-utóbb valamiféle utalással mégis kinyilvánítják nemiségüket, hiszen az alap, a férfiság és a nőség örökérvényű ingerforrása nem változott. A „rejtjelek” valódi késztetésekről, célokról és vágyakról árulkodnak, és előfordul, hogy maga az egyén sincs teljesen tisztában velük. A pillanatnyi érzékeléshez hozzáadódnak a korábbi tapasztalatok, majd összegződnek az egyéni beállítódással, és megszületik a döntés: munka vagy kávé. És szimpátia esetén többnyire kávé, vagy legalábbis idővel mégis kávé, mert továbbra is az ösztönöknél az adogatás. Persze előfordul, hogy nem alakul ki az említett helyzet, de a felek olyankor sem lépnek ki nemi szerepükből, igyekeznek megtartani a hagyományos szereposztást, legföljebb hűvös eleganciával búcsút intenek egymásnak. Egyik Férfi:

„A férfiaknak is van ilyen helyzetben problémájuk, ami ugyan a tárgyalás lényegét nem érinti, mégis mosolygásra ad alkalmat a női üzleti partnereknek. Amikor leül a férfiember a tárgyalóasztalhoz, nadrágja kissé meglazul, a vér a test alsóbb részein is szabadabban áramlik. Ez nem azt jelenti, hogy a jelenlévő hölgyre akarna rontani, hanem csak úgy általában a női nem jelenlétében előforduló jelenség történik meg vele. Persze a jelenlévő csinos hölgynek lehet szerepe ebben. Szóval a nők ezt a feszengést egy tárgyalás során bizony a maguk (vagy cégük) javára fordíthatják. Mindenkinek megvan a maga problémája, nem feltétlenül a nők vannak hátrányban.”

Másik Férfi:

„Én úgy gondolom, hogy valahol mindenkiben él egy eszménykép a nőkről és férfiakról. Az, hogy ki milyennek képzeli a másik nemet, iszonyat nagy eltérések lehetnek, nem elfelejtve azt a tényt, hogy egy NŐ és egy FÉRFI ugyanarról a dologról másképp tud gondolkodni. Mi az pl. hogy ‘helyes’? Lehet ezt pontosan definiálni? Nem. Mindannyiunknak mást jelent. Munkahelyen és magánéletben a felek megpróbálják a saját eszményükhöz igazítani azt, akivel szembeállnak. De aztán jön a hideg zuhany, amikor a nő nem úgy viselkedik, ahogy várnám. Okoskodik, meg jobban tudja. Mit csináljak vele olyankor? Oktassam ki? Veszekedés lesz belőle, mintha otthon lennénk. Nincs értelme, és rosszkedvű leszek tőle. Én nem félek a férfias nők elterjedésétől, és a hagyományos női-férfi kapcsolatok megváltozásától. Legalábbis remélem. Csak rajtunk múlik, hogy mit akarunk tovább örökíteni.”

A nők szakmai területekre általában kisebb önbizalommal érkeznek, mint a férfiak, a kudarcot hajlamosak akként értelmezni, hogy nem voltak elég képzettek, rátermettek. A döntési pozíciókat továbbra is nagyrészt férfiak foglalják el, és ha egy nő vezető pozícióba kerül, segítség nélkül kell boldogulnia, betanulnia a szerepet, és kiismernie a játékszabályokat. Ha mindezeket vállalva mégis a véleményformálók vagy a vezetők kasztjához kíván tartozni, akkor nőies attitűdje mellett a férfiast kell bevetnie, máskülönben tekintélyvesztés miatt elbukik. A nők szerint ez a legnehezebb feladat. Harmadik Nő:

„Ha egy nő vezető szerepben dolgozik, végletek között kell lavíroznia. Elképesztően fárasztó egyszerre nőiesen viselkedni, és közben ’férfiasan’ észnél lenni, belül, fejben dolgozni fáradhatatlanul, kifelé meg ártatlanul pillogni. Sajnos muszáj, mert az egyensúlyt meg kell tartani, és veszélyes kimozdulni abból a képből, hogy a nő érzelmes, és megértő lény. Később a nő már kőkeményen tárgyal a férfipartnerrel, ugyanúgy, mint ahogyan egy másik férfi is tenné, és legalább annyira felkészülten – ha nem jobban –, másképp nem veszik komolyan. A munkatársakkal viszont már nem szabad így viselkednie, ott a végtelenségig elfogadónak és megértőnek kell mutatkozni, különben panaszkodnak a női főnökre, és nem megy a munka.”

A magánéletben ennél bonyolultabb a helyzet. A közéletben megedződött nők párkapcsolataikban sokszor sikertelenek, mentálisan a munkában élik ki magukat, szabadidejüket pedig baráti körben töltik (vagy egyedül), és egy kellemes összejövetel után visszatérnek ritkuló, új problémákat felvető kapcsolataikba vagy egyszemélyesen is prosperáló háztartásukba. Néhányan kísérletet tesznek megfelelni az elvárásoknak, és visszaváltoznak még a hagyományosnál is hagyományosabb tündérré, amely állapot ideig-óráig működteti a kihűlőben lévő házi tűzhelyet (és ágyat). S teszik úgy, hogy titkolják férfias tulajdonságnak minősített értékeiket. Negyedik Nő:

„Önálló, sikeres barátnőim keseregnek és arról elmélkedtek, hogy kevesebbet kellett volna tanulniuk, mert ismerkedés után a férfiak hónapokig csak beszélgetnek velük, ahelyett, hogy klasszikusan nőnek néznék őket. Pajtáskodnak, ahelyett, hogy elvonulnának együtt, és nem gondolkodnának annyit a dolgon. Ez nem azt jelenti, hogy első a szex, de lehet, hogy a háttérben mégiscsak az első, még akkor is, ha nem történik olyan értelemben semmi férfi és nő között. A vonzás kihat az összes területre, húsz deka párizsi kikérésében is jelen van, vagy nincs. De ha egy férfi megijed egy nőtől, az nagy bajokat okoz. De hát mit tegyek ellene? Beszéljek butaságokat, vagy meséljek arról, hogy milyen remekül mosok, főzök, takarítok, és közben csábítóan csücsörítsek a számmal? Abban a pillanatban buta libának tartana, és akkor meg az volna a baj. Tartósan nem költöztethetem illegalitásba az eszemet!”

Harmadik Férfi válasza:

„Miből gondolják a nők, hogy annyira könnyű velük? Hamar kiderül, ha egy nő nagyigényű, és ha éppen kedvem van belemenni az ő játékába, elhitethetem vele, mennyire okos, gazdag, értelmes és karrier-centrikus, és én pedig ügyvezető igazgató vagyok egy külföldi cég leányvállalatánál. De mindez fölösleges torna a részemről, mert tudom, hogy elegendő lenne meghívnom egy közepesnél jobb pizzériába, és mialatt kikérjük a lázánnyét, sorban ugyanezeket rá elmondanám. Csak kellő odaadással kellene bizonygatnom a szépségét is, és akkor mindjárt sínen lennénk. Legföljebb nem találkoznék vele többet. De minek találkoznék? Hogy kiderüljön, hogy csak egy lízingelt Suzukim van? Ő meg utána beülne a szintén lízingelt, de Audijába? Hogy elmesélhessem neki, hogy hetente kétszer csak 8 után érek rá, mert én hozom el a kölykömet az iskolából? És utána fölajánlhatnám neki, hogy elviszem egy multiplexbe. Sokkal pihentetőbb nekem egy szerény, egyszerű lyánnyal, aki mindig hozzám bújik, amikor pisztolyt ránt a főhős.”

Úgy tűnik, a XXI. század női egyre gyakrabban tartanak attól, ha túlságosan kinyilvánítják nőiességüket, nevetségesek és kiszolgáltatottak lesznek, viszont, ha nem eléggé nőiesek, bírálat éri őket, hogy miért nem azok. Persze hagyományos értelemben csak nőiesnek lenni ma már kivitelezhetetlen viselkedésforma, viszont állandóan ügyeskedni, hogy ne látszódjék a női tehetség, netán dominancia, fárasztó és értelmetlen feladat. A nők többsége egy idő után nem akarja ugyanazt a játszmát, miszerint ahhoz, hogy emberszámba vegyék, először mélyen képességei alá kell mennie, és lassan, mintegy átcsúszva az érdemi, szakmai területekre, igen óvatosan bebizonyítani, hogy azért ért valamihez. Ez a szereposztás álságossága miatt azonban csak átmeneti lehet, és leginkább az egeres türelemjátékra hasonlít, melyben a klasszikus macska-egér játszmában mindkét fél erősen festi magát. Ötödik Nő:

„Van az a vicc, hogy: a 20, a 40, és a 60 éves nőnek bemutatnának egy férfit. A 20 éves megkérdezi, MILYEN ő? A 40 éves KI ő? A 60 éves HOL van ő? Na, hát kb. én ez utóbbinál tartok, pedig csak 40 vagyok. Én magamról konkrétan tudom, hogy egyszerre szerettem volna megtalálni az intellektuálisan és fizikálisan megfelelő partnert, és még hozzá az egzisztenciális társat. Ha csak azokat a férfiakat veszem, akiknek ’megfeleltem’, akkor is érdekesen alakul a skála. Vagy potenciális gond volt, de a külvilágnak ’dicsekedhettem’ az egzisztenciájával. Vagy volt potencia, egzisztencia, de nem akarta a magányát feladni. Vagy: és itt jön az értékrend átalakítás, ami abban rejlik, hogy rájössz, ha majd 60 évesen megkérdeznéd, hogy HOL van ő, akkor 40 évesen ne legyen annyira fontos, hogy KI ő! Mert ha szerencsénk van, 1-2 év alatt ő is feljebb léphet, hisz talán azért van ott, ahol van, mert egyedül van. És lássuk be, a férfiak nagy része szükségét érzi egy női segítő kéznek, csak utálja bevallani. Amelyiknek meg nem kell, annak hiába akarsz a társa lenni. Elég ördögi kör. De én kemény 3 hónap agymosással most már eljutottam oda, hogy inkább értékrendet váltok. Azt hiszem. Adott a lovag, aki fizikálisan kívül-belül jó, tetszik, klassz, IMÁD, de nem egzisztencia. Közalkalmazott, jogilag rendezetlen körülmények közötti ingatlanban lakik. Vagyis mit akarok? 20 évesen rohantam volna a karjaiba. 185 magas, jóképű, nem is buta, az utcán megbámulják a korombeli nők. De, ha megkérdezik tőlem: na, és mit csinál, KI ő? Akkor jön a kérdés: tényleg fel akarom őt vállalni? (!) Vagyis eszményi társnak tűnik, fúr, farag, szeret, de: nem jön értem kocsival, mert nincs neki. Szóval, kell társ? Kit válasszak? A világnak, vagy magamnak? Vagy még keressem az álmot? Vagy alakítsam át az értékrendemet, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy öregkoromban simogassa a kezem, vagy kikent öregasszonyként szezon utáni nyaralásra Párizsba, Rómába utazzak vele, és mesélhessem? De addigra már vagy nem simogatnak az ágyban, vagy nem szólnak hozzám. Esetleg még középkorúként ápolhatom idősödő barátomat, aki soha nem vált igazán társammá. Mindezeket pedig úgy, hogy visszafogom magam, nehogy leromboljam tisztelt férjem-uram nehezen kiépített fölényét. De azért én még csöndben keresem az igazit. Egészen addig, míg kitartó barátom el nem éri, hogy szeretete végül bennem is lángra lobban. Jó úton halad, de van még négy jelölt a tarsolyomban.”

interjúk még:

http://oroszlanosudvar.hu/2013/06/12/a-menyasszonybol-egyetlen-ejszaka-leforgasa-alatt-haziasszony-lesz/

forrás: photobucket

forrás: photobucket