HJB Bármilyen illúzióromboló is, az 1956. december 4-i nőtüntetést férfiak szervezték. Nem harcos feleségek, anyák vonultak spontán felindultságukban  az amerikai követség elé, hanem elcsigázott, mély bánatukból alig eszmélő nők.

A Péterfy utcai kórház alagsorában a forradalom leverése után is folytatódik az aktív földalatti mozgalom. Az illegális nyomdát üzemeltető értelmiségiek egy csoportja nem adja fel, és a szovjet megszállás egyhónapos fordulójára nőtüntetést szervez (Abod László, Gáli József és Obersovszky Gyula).

Tömegesen állítják elő a röpcédulákat, és az utcára vonulásra az Élünk című újságban toboroznak résztvevőket. A nők délelőtt 11 órakor gyülekeznek a Hősök terén, egy szál virágot kellett magukkal hozniuk.  A menethez csatlakozik Sebestyén Mária, Székely Dezsőné (ápolónő, aki október 30-án csatlakozott Tompa utcai felkelőkhöz. Miután nem sikerül Nyugatra menekülnie, 1958-ban 1 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélik. Szabadulása után kézilányként, azután varrónőként, később adminisztrátorként és filmgyári statisztaként dolgozik. 1989 után Pofosz választmányi tag, 1992-ben egykori Dózsa sportolóként mint rendőr századost nyugdíjazzák. 1996-ban őrnaggyá léptetik elő.) Mária, Hosszú Mari elmegy a Margitszigeti Nagyszállóba, és magával hozza K. P. Menont. Az indiai különmegbízott beszámol kormányának és nemzetközi közvéleménynek a budapesti eseményekről.

December 6-án Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én Egerben vonulnak utcára a nők. A némán vonuló tömeg megrendít minden szemtanút, de visszaút már nincsen.

A festőszemű írónő, Szántó Piroska így ír: „Az eső elállt, hűvös és borongós tél eleji nap. Kalauz-egyenruhás lány, karcsú, mélyen lefátyolozott kalapos asszony, döcögni alig tudó néni, szépen kifestett, kisbundás hölgy, esőköpenyes fiatal lány, svájcisapkás egyetemista lányok, munkaruhás asszonyok, feltűrt gallérú, megviselt, gumiharisnyás öregasszony, bájos, matrózgalléros, zárdanövendékszerű kislány – sok, sok budapesti nő, de pirospozsgás, bő szoknyás is akad a peremvárosokból. Legtöbbjük kezében őszirózsa vagy krizantém, soknál csak egy fenyőág vagy dércsípte levelű fekete bogyós ágak. Hosszú a libasor, a végét elnyeli a körút, az eleje, Isten tudja, milyen messze van mögöttem. Kétoldalt a járdán rendőrök állnak, nem nagyon sűrűn, csak néznek hátratett kézzel, de egyik sem szól az asszonyokra, miért is szólna. Aztán a hidak táján szétolvad a tüntetés. Budára már nemigen jut. Budapest valahogy mégiscsak Pest, és nem annyira Buda.”

 

forr_múltkor_notunt1

forrás: Ötvenhatos női sorsok: portrék a forradalom napjaiból 2006. október 20.

 

A röplap, felhívás:

AZ EMLÉKEZÉS NAPJÁN A MAGYAR FORRADALOM LAPJA”MAGYAR ANYÁK!MAGYAR LÁNYOK, ASSZONYOK!”
“MOST RAJTATOK A SOR!”Igen! Most rajtatok a sor, magyar lányok és asszonyok!A magyar nők már jó néhányszor bebizonyították, hogy a legválságosabb történelmi helyzetekben is képesek megállni a helyüket. Büszkén emlékezünk nemzetünk történelmének hős lelkű asszonyaira: Dobó Katicára, Zrínyi Ilonára és a többiekre. Az ő utódaikhoz, mai asszonyokhoz szólunk most, akik – biztosan tudjuk ezt – nemcsak az elődök nevét érzik, hanem bátor, megalkuvást nem ismerő szellemüket is.Nehéz, nagyon nehéz történelmi időket élünk. A forradalom szép ügyét vérbe fojtották.Frissen hantolt sírok a város utcáin és terein. A temetőkben fakeresztek hosszú sora:tizenöt-tizenhat éves legényemberkék és többgyermekes családapák nyugvóhelyei.Sírok! Sírok! Sírok!… Megnyúlt, végtelen temetők… s mennyi sír a romok alatt…Magyar anyák! A fiaitok nyugszanak itt!!

Magyar asszonyok! A férjeitek zsarnokság ellen lázongó lelkiismeretét fojtották örök börtönbe a friss rögök…Hiába haltak volna meg? Hiába áldozták volna hősi életüket?

Tűrhetjük, hogy az ellenforradalom vádjával bemocskolják őket s azt a csodás harcot, amelyre emlékezvén tisztelettel emeli meg kalapját a világ?

Nem, nem, nem! Magyar anyák! Magyar lányok és asszonyok! Most rajtatok a sor!

Roppant nagy a ti erőtök! Még a golyó sem fog Benneteket!

A Ti néma, tiszteletreméltó tüntetéstek fegyverletételre kényszerít és szent ügyünk iránti tiszteletre szólítja fel még azokat is, akik képesek fegyvert szegezni az igazság és a nép legszentebb vágyai ellen!Magyar asszonyok!

Fejezzétek ki bátran, méltóságteljesen a nép akaratát. Parancsoló bátorsággal és méltósággal.

Kezdjétek most ezzel a tüntetéssel, és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre. Legyetek szent, igaz ügyünk élharcosai!

Lépjetek most Ti a politikai élet küzdőterére – talán még soha nem volt erre olyan szükség, mint napjainkban! Neveteket megőrzik a fiúk és unokák, és hálás, könnyes örömmel emlékeznek majd

Rátok az eljövendő szabad századok!

MAGYAR NŐK! AMIKOR AZ ÓRAMUTATÓ 11-ET MUTAT,
INDULJATOK A HŐSÖK TERÉRE!EMLÉKEZZETEK HŐS HALOTTAINKRA!

MINDENKI LEGYEN OTT!

 

(ÉLÜNK! I. évfolyam. 6. szám. 1956. december 4-én)