CSIKÓS ATTILA * Az új évezred elején a rendszer- és eszmeváltásokba belefáradt, belerokkant emberekről, saját mániáikba süppedt sorsokról szólnak ezek a novella-történetek: ízig-vérig mai korrajzok, néha szociografikus pontosságú helyzetjelentések, máskor költői portrék vagy metszően pontos víziók.
A színhelyek szimbolikusak – a városból, lepattant kocsmákból ívelve a Badacsony felé -: reményeink egykori játéktere, az egyszervolt vidámpark.
Megrendelhető: https://www.libri.hu/szerzok/csikos_attila.html
Csikós Attila (1969) író, dramaturg. Szombathelyen született, jelenleg Óbudán él.

Csikós Attila
fotó: Szöllősi Mátyás
A Magyar Televízióban kezdett dolgozni, a Szomszédok, később a Família Kft. sorozatokban. 1994. és 1998. között az HBO Mennyi? 30! című stand up műsorának szerkesztője volt. 2000-ig a Diáksziget Színházi sátor programjának társszervezője.
1994-ben létrehozta a fiatal művészek megismertetését és díjazását célul kitűző Souvenir-Díj Alapítványt, mely éveken át, szakmai zsűrik által nevezett színészek, képzőművészek, filmesek, iparművészek sorát díjazta, s rendezvényein, kiállításain megmutatkozási lehetőséget biztosított.
Íróként, publicistaként, dramaturgként számos folyóirat, napilap és színház külsős munkatársa volt. Versei, novellái, tárcái jelentek, jelennek meg a Magyar Hírlap, a Törökfürdő, az Életünk, a Parnasszus, az Új Holnap, a Napút, az ÉS, a Kapu, a Nagyítás, a Kalligram, a Hévíz, az Opus, az Új Forrás, a Nyugat plusz, az Életünk, a Hitel és a Magyar Napló folyóiratokban.
Évekig írt a Vasárnapi Hírek, a Nők Lapja, a QG, a Playboy, a MAX magazin, a 168 óra, a PR Herald, a Taps Magazin, a Tudatos Vásárló Magazin, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap napilapokba, magazinokba illetve periodikákba,
Az Ártér folyóirat (2006.) egyik alapítója.
Eddig nyolc könyve (prózák, versek, regény és válogatott drámák) jelent meg többek között a Móra (Új Kozmosz könyvek), Ficsku Pál, a Fekete Sas Kiadó és a Kortárs Kiadó (Díszítők – drámák 2014.) gondozásában.
Dramaturgként, irodalmi munkatársként, dalszöveg író-fordítóként (utóbbiak: Kabaré, Egy éj Velencében, Grease, Boris Vian) dolgozott, többek között a Madách Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Debreceni Csokonai Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásaiban.
2012. nyarán a Békéscsabai Drámafesztiválon Trió című darabja Zalán Tibor rendezésében közönségdíjat nyert, később rádiójáték készült belőle.
Két összeillő ember című darabját a Harag György Társulat mutatta be Szatmárnémetiben.
A Szimpla Színház egyik alapító tagja.
2013-ban a Civil Rádió kulturális tárca rovatát szerkesztette, írta.
Fotózik, több kiállítása volt.
2015-ben jelent meg a Kortárs kiadónál A napon sütkérező hal című regénye.
2017-ben bemutatták Trió illetve Díszítők című darabjait.
2018-ban megnyerte a Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka folyóirat által meghirdetett drámapályázatot.
2018-ban megjelent Vidámpark című novelláskötete
(Kortárs Könyvkiadó)